Frank W. Abagnale a rovására írható valamennyi bűntényt meglepően fiatalon: 16 és 21 éves kora között követte el; ám azt saját könyvében is cáfolta, hogy az FBI tíz legkeresettebb bűnözője között lett volna hajdanán.
A mára már világhíressé lett férfi New Yorkban született, és nőtt is fel családja középső gyermekeként. Szülei válása után valami végleg megváltozott benne, ekkor kezdte el önálló életét mindössze 16 évesen, s ekkor ragadt rá a "Nagy" becenév is.
Mivel magas volt, és idősebbnek is nézett ki kortársainál, rögvest megpiszkálta egy kicsit jogosítványát, imígyen öregítve magán 10 évet. Ezzel egy időre megmérgezte életét a hamisítás okozta mámor ...
A híres imposztor először banki csalásokkal szerzett mintegy 40 000 dollárt rövid idő alatt, saját fejlesztésű csekk-hamisításainak köszönhetően.
Ezt követően Frank Williams néven pilótának szegődött a Pan Am légitársasághoz. Igazából az ingyen utazás lehetősége vonzotta, s mivel fogalma sem volt, hogy kell gépet vezetni, ezért mint utasszámláló helyezkedett el a társaságnál. Könnyedén szerzett igazolványt illetve egyenruhát is magának, majd két évig élvezte az ingyen utazást és étel-italfogyasztást. Mindezt természetesen a Pan Am kontójára.
Mikor beleunt a pilótalétbe, egy kórházban helyezkedett el mint a rezidensek képzője, szintén Frank Williams néven. Itt azonban kis híján lebukott, amikor egy kisbaba oxigénhiány miatt meghalt ténykedésének köszönhetően. És mégis: 11 hónapig nem tűnt fel senkinek az áldoktor.
Ekkor egy jól megcsinált harvardi hamisítvánnyal a kezében, ügyvédnek nyergelt át Louisianában, s ott egy ügyvédi irodában helyezkedett el. Nem sokáig...
Valószínűleg nagyon megtetszhetett neki a papírgyártás, ezért hamarosan már mint szociológia tanár tündökölt egy egyetemen, egy a Columbiai Egyetemen "szerzett" diplomával a zsebében. A valóság pedig az volt, hogy mindeközben még egy egyszerű középiskolai bizonyítvánnyal sem rendelkezett.
A tanév végén eljegyezte magát egy légiutas-kísérővel, akinek felfedte összes titkát, de aki megígérte, hogy nem árulja el senkinek. Később azonban a hölgy mégis feljelentette a rendőrségen, így a Abagnele-nek menekülnie kellett.
21 évesen fogták el, s került börtönbe, majd a pár évnyi börtönbüntetését követően a szövetségi törvény végrehajtásban nyújtott segítségéért cserébe szabadulhatott.
Az egyenlege fiatal kora ellenére is tekintélyes volt: 5 év alatt, 26 ország, 2.5 millió dollár, 8 különböző személyiség.
A börtönbüntetést követően élete gyökeres fordulatot vett: több mint 30 évig dolgozott az FBI-nak (többek között az FBI Akadémiáján tanított), és több mint 14 000 pénzintézet, vállalat és törvény végrehajtási ügynökség használja a mai napig csalás megelőző programjait.
Frank időközben megnősült, és ma már három gyermek édesapja. Önéletrajzában kihangsúlyozza, hogy nem büszke arra, ami múltjában történt. Inkább azt tartja élete legfontosabb tettének, hogy képes volt megváltozni, és azóta elismert emberként vezetheti cégét, szolgálhatja az embereket és kormányát.
És természetesen rendkívül hálás Spielbergnek, hogy életéről filmet forgatott, Kapj el, ha tudsz címmel...
Forrás: www.abagnale.com