Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Milyen szempontokat fontoljunk meg iskolatáska vásárlása előtt?

“Ó, még csak most kezdődik a nyári szünet,” legyint boldogan sok szülő, és már rohan is egy következő cikkhez, pedig pontosan az ilyen “Ejj, ráérünk arra még!”, patópálos hozzáállás az, amivel be tudjuk biztosítani magunkat, hogy pokoli zűrzavarban teljenek a nyári szünet utolsó hetei.

Természetesen ki-ki nyugodtan eldöntheti, hogy előrelátóan és kényelmesen, vagy inkább “teher alatt nő a pálma”-érzésben szeretné megélni az új tanévre való készülődést. Ez a cikkünk most azoknak íródik, akik az előbbi tábort erősítik, az utóbbiaknak majd a nyár végén jelentkezünk egy gyors segítséggel, ami által az S.O.S. szituációval is meg tudnak majd küzdeni.

Hogyan válasszunk?

A Taskam.hu gurulós iskolatáskákat is kínál a hagyományos változatok mellett. A gyerekek általában rajonganak ezekért, így érdemes megfontolni, hogy meg tudná-e könnyíteni egy ilyen modell az amúgy nem mindig mindent elsöprő boldogsággal kezdődő iskolai reggeleket. 

Na mármost, ha nem elsőbe igyekszik éppen az egyetlen szem csemeténk, hanem vannak nagyobb gyermekeink vagy máshonnan szereztünk már tapasztalatokat, akkor pontosan tudjuk, hogy az iskolatáskának van egy olyan feladata is, hogy növeli a kisiskolások abbéli kedvét, hogy nekivágjanak egy újabb tanítási napnak. 

Mivel emellett sajnos akadnak bőségesen olyan tényezők is, amelyek az ellenkező irányba hatnak, ezért érdemes megragadni minden apróságot, ami pozitív lehet.

Guruljon vagy ne guruljon?

A gurulós iskolatáska leveszi a terhet a gyermekünk vállairól. Ez talán kezdetben nem tűnik túlságosan releváns szempontnak, de meg fogunk lepődni, ahogy egyre több könyv és füzet fog majd ingázni nap mint nap az iskola és az otthonunk között, amit bizony a kisiskolás fog majd cipelni. Vagy mi, miközben amúgy is éppen csak a fülünkön nem lóg még valami. Ismerős a kép, ugye, kedves hölgyeim?

Mindaddig imádni fogjuk a gurulós iskolatáskát, amíg tudjuk magunk után húzni, viszont sajnos amikor emelni kell, például betenni az autóba, illetve fel kell szállni vele a buszra, villamosra, akkor talán nehezebb megemelni, de ez még mindig csak egy pillanat ahhoz képest, mintha végig cipelnünk kellett volna.

Bírja a strapát!

Egy iskolatáskának ellenállónak kell lennie a szennyeződésekkel, s bizony a balesetekkel szemben is. Valójában teljesen mindegy, hogy a jókedvű osztálytársak örömükben táncot járva, avagy éppen a dühüket levezetve fejtenek ki erőhatást a táskára, ha biztosak akarunk lenni abban, hogy belül minden mindig épségben fog maradni, akkor jó, ha keményfalú, mint amit a bőröndöknél is megszokhattunk. Ezt az elvárást a gurulós iskolatáska maradéktalanul képes teljesíteni. 

Szintén ide tartozik, hogy ne számítsunk arra, hogy semmilyen folt nem esik majd a táskán, sőt, komolyabb behatásokra érdemes felkészülni, ezért fontos elvárás lesz az is, hogy az iskolatáska tisztítható legyen.

 


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.