Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mindenkinek van harmadik szeme!

A harmadik szem egy isteni adomány, melyet csak a kiérdemelt, tiszta lelkek kaphatnak meg. Mindenki ezzel a képességgel születik a világra, mert tiszta lappal indul. Ám ezt el is vesztheti...

A harmadik szem az energiatest szerves része (6.csakra) - minden ember szellemlényi felépítéséhez hozzátartozik - a homlok közepén helyezkedik el.

Ez egy isteni adomány, amelyet csak a kiérdemelt tiszta lelkek és egyben "krisztusi küldetést" teljesítő személyek kaphatják meg. Isten tud csak ilyen képességet adni, de ezt szigorúan ki kell érdemelni. Hogy milyen tisztán lát a személy, az mind attól függ, hogy mennyire volt a lelke ezelőtti életében illetve életeiben tiszta, jóságos...

Jézus is a harmadik szem látóképességét használva tudott az emberek életében, gondolataiban olvasni, és beszélni égi Atyjával. De még a szentek egy részének is meg volt ez a képessége. A buddhizmusban és más keleti vallásokban régóta ismert a harmadik szem, ezt Buddha homlokán ábrázolták.

A harmadik szem egy szimbólum, amely mögött egy olyan képesség húzódik meg, aminek segítségével valaki nem a szemével, hanem mint egy röntgenfelvétel lát. Itt nem fényvisszaverődés észlelésről, hanem olyan képességről van szó, amelynek nincs szüksége a külső fényre ahhoz, hogy eseményeket, tárgyakat, képeket ismerjen fel. Olyan szemről van szó, amellyel sötétben is lehet látni. Nevezhetnénk ezt, kissé leegyszerűsítve, - hatodik érzéknek. Ez a képesség mindenkiben szunnyad, csak eddig azért szorult háttérbe, mert nem volt szükség a szellemi, lelki fejlődés érdekében - olvasom Dömötörffy Sándor, Az ember és a természettudomány című könyvében.

Különben minden embernek van harmadik szeme, amely egészen kicsi korban működik is.

A kisbabák lehetőséget kapnak arra, hogy lássanak, mert mindenki tiszta lappal indul. Ez a képesség 3-4 éves korig tart, de van olyan kisgyermek, akinek megmarad a látóképessége.A harmadik szem egyes esetekben már az anyaméhben is működik. A magzatnál kb. 6 hónapos koráig fejlődik ki a harmadik szem .Ezt külső tapasztalat szerzésre használják fel a babák, akik a Teremtő Atyával kapcsolatban vannak. Ő felméri a helyzetet, hogy a szülők megérdemlik-e őt. Ha igen, akkor megszületik, ha pedig nem, akkor lelkét felhívják /eltanácsolják/, és a kisbaba meghal. Ez bármikor megtörténhet a szülésig.

A kisgyermekeknél a harmadik szem azonban Isten akaratára és az önbüntető rendszer hatására becsukódik. Vannak egyes esetek, amikor feloldozást kapnak. A harmadik szemet becsülni és védeni kell, mert pillanatok alatt jön, de ugyanígy távozik

A harmadik szemlátásnak 3 fázisa van, melynek a legmagasabb fokozatával rendelkezők, a "tisztán látók". Ők azok, akik élő kapcsolatot tudnak teremteni a szellemvilággal, és kommunikálni is képesesek velük. A kommunikáció gondolati képekkel történik. Kivételes esetben azonban az isteni személyekkel is kapcsolatba kerülhetnek. "Beszélhetnek" a fák vagy az állatok lelkével, a bennünket körülvevő szellemvilággal, a belső vezetőinkkel, és a védőangyalainkkal.

A harmadik szemlátás nem mese és misztikum, hanem szellemlényi valóságunk része. Azt is jelzi, hogy milyen szabadság és lehetőség vár ránk a szellemvilágban, ha az oda feljutást kiérdemeljük. Aki nem találkozott ezen képességgel annak első hallásra ma még hihetetlen, de létezését, csodás valóságát kézzelfoghatóan bizonyítani lehet.

Képzeljük el, hogy mi lenne ma a világban, ha látnánk egymás gondolatát?!


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.