Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mit ajándékozzunk kevés pénzből Valentin napra?

A szerelmesek napján olyan vagyok, mint a lány a mesében, adnék is valamit, meg nem is. Egyrészt nem akarok sokat költeni, ez az ünnep ne erről szóljon, de mégis jó azt mondani a másiknak, még mindig nagyon szeretlek.

Úgyhogy minden évben jön a gondolkodás, mi is legyen az éppen aktuális ajándék. A férfiaknak könnyű, vesznek egy szép csokor virágot. De mi legyen a nőkkel?

Akik még nem régóta vannak együtt, amúgy is nehezen választanak meglepetést. Nem akarnak sem túl nagyot, sem túl kicsit adni. Ez esetben lehet jó ajándék egy szép, szexi fehérnemű - ebben el lehet csábítani a kedvest. A csipkés bugyira pedig rá lehet fogni, hogy valójában ő kapta: ha szakít, akkor a szép darab úgyis nálunk marad, ha együtt maradunk, időről időre kérheti, hogy bújjunk bele. Így adtunk is valamit, meg nem is.

Ha már egy ideje egy párt alkotunk, a romantikus hangulat megteremtéséhez is adhatunk ajándékot. Persze nem a lakás átrendezésére gondolunk, hanem egy egyszerű válogatás-cd-re, amit mi magunk készíthetünk el. Ezen lehetnek a párunk kedvenc dalai, vagy a világ legnyálasabb, legromantikusabb zenéi. Ezek annyira rózsaszínek, hogy csak egy kiadós szeretkezés közben hallgathatók, akkor viszont fokozzák az érzéseinket. Tökéletes Valentin-napi ajándék. Íme, a mi tízes listánk:

  1. Barry White: You're the First, the Last, My Everything
  2. Boyz II Men: I'll Make Love To You
  3. Bryan Adams: (Everything I Do) I Do It For You by
  4. Celine Dion: My Heart Will Go On
  5. Cyndi Lauper: True Colors
  6. Eric Clapton: Wonderful Tonight
  7. Frankie Goes To Hollywood: The Power of Love
  8. Savage Garden: Truly Madly Deeply
  9. The Police: Every Breath You Take
  10. Whitney Houston: I Will Always Love You

Amikor pedig már emlékezni is van mire, bekereteztethetünk esetleg egy közös képet, de ha ez túl csöpögősnek tűnik, kattintsanak a http://www.sp-studio.de/ című oldalra. Itt összerakhatják saját maguk és párjuk South Park-os megfelelőjét, és minimális időbefektetéssel egymás mellé rakhatják őket. Nincs más hátra, mint kinyomtatni a fotót, és bekeretezni.

Úgyhogy kedves olvasók, vegyük elő a fantáziánkat, és találjunk ki valami olyasmit, ami kicsit Valentin-napi, kicsit magyar, és kicsit ránk jellemző. Ne feledjék, a szerelem a lényeg!


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.