Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Most figyelj, ha 7-én, 8-án vagy 9-én születtél!

Azt mondják, a születésed napja, meghatározó lehet személyiségjegyedeit illetően. Nézzük, mi az igaz a bármely hónap 7-én, 8-án és 9-én született emberekre!

Akik bármely hónap 7-én születtek

Érzékenyek, zárkózottak, intuitívak, és jól elboldogulnak önmagukban is.

Az ilyen emberek szívesen töltik egymagukban az idejüket tanulással és kutatással. Nagyon szeretik a barátaikat, de nehezükre esik odafigyelést színlelniük.

Mindent a maguk egyedi, összetéveszthetetlen módján csinálnak.
Pszichikailag nagyon felfokozottak és érzékenyek, hallgatniuk is kell a megérzéseikre. Legjobb, ha egyedül dolgoznak, mert nincs érzékük felfogni a többiek felől érkező jelzéseket. Kerülniük kell a szerencsejátékokat és a tőzsdei spekulációt. Hajlanak az egocentrikusságra és az önfejűségre.

Nagyon szeretnek beszélni a gondolataikról és az elképzeléseikről. Ennek során hajlamosak előadásokat tartani a többieknek. Igénylik az elismerést, mert bár kifelé erőt mutatnak, ugyanakkor fokozottan szükségük van a megerősítésre is.
 
Egész életük folyamán nagy érzelmi megterhelésnek vannak kitéve, és szüntelenül jelentős problémákkai kell megküzdeniük. Ugyanakkor elég erősek ahhoz, hogy úrrá legyenek a gondjaikon. Egész életük látszólag a felszínen zajlik, ám gondolataik, vágyaik és reménységeik mindig a mélységek felé irányulnak. Érzelmeik erőssége révén nyílik esélyük arra, hogy behatoljanak a dolgok lényegébe. Az érzelmi élet abszolút hangsúiyozottsága azonban a gondolkodás és a cselekvés elbizonytalanodásának, valamint a könnyű sebezhetőségnek a veszélyét hordozza magában.

Szüleikre nem hallgatnak. Neveltetésük során 12 éves korukig problémák merülnek fel. Utána hatalmas szabadságvágy vesz rajtuk erőt.

A hozzájuk illő foglalkozások: akik ezen a napon születtek, azokból könnyen válhat szabadságharcos, nagy költő, vagy akár katonai, politikai vagy egyházi vezető személyiség.

Akik bármely hónap 8-án születtek..

Kiváló üzletemberek, igyekvőek, kreatívak, és vezetői képességekkel rendelkeznek

Határozott érzékük van az értékek iránt. Szívesen foglalkoznak pénzzel és pénzügyekkei, és remek ötletek jutnak eszükbe arra vonatkozóan, hogy miképpen lehet nyereségre szert tenni. Becsvágyóak és gyakorlatiasak. Kemény munkára képesek, ha a cél megéri. A 8-as szerencsés születésnapnak tekinthető a pénzügyi nyereség szempontjából, mert az ilyen napon születetteknek nem kell megkóstolniuk a nélkülözést, ha konstruktívan élnek.

A 8-án születettek negatív tulajdonságai közé tartozik, hogy az életből néha csak a problémákat veszik észre, a szépségeket és a jó dolgokat nem. Előfordulhat, hogy zsugoriak és szűk látókörüek, nagyon sértődékenyek, hidegek, agresszívak és számítóak. Ők azok, akik lendületesen, dinamikusan vetik magukat "az élet küzdelmeibe", és csak egyetlen célt tartanak szemük előtt - a sikert! Erejük és hatékonyságuk révén ők a született szervezők, ugyanezek a tulajdonságaik azonban gátlástalan karrieristává is teheti őket.
 
A szerencse fiai, sok a barátjuk, de 30 éves korukban egy nagy csalódást élnek át, többnyire szívügyben. Sok pénz és nagy tekintély várja őket 55 éves koruktól kezdve. Vigyázat: vannak kivételek!

A hozzájuk illő foglalkozások: sikeresek lehetnek bankár, jogász, vállalkozó, mérnök, személyzetis, zenekarvezető, könyvelő vagy gyártulajdonos szakmákban.

Akik bármely hónap 9-én születtek

Született emberbarátok, akiket körülnyüzsögnek a többiek, és akiktől mindenki  magától értetődőnek veszi a segítséget

Az emberek úgy tekintenek rájuk, mint idősebb testvérükre. Művészi és intellektuális hajlamúak. Nagyon hatnak rájuk önnön érzelmeik, és ez nagyvonalúságot eredményez náluk.

Gyakran előfordul, hogy olyan házasságban élnek, amelyben sokkal többet adnak, mint amennyit visszakapnak. Levonhatnák a tanulságot, de hát általában eleve jobban szeretnek adni, mint kapni.

Fantáziájuk gazdag, és akkor a legboldogabbak, ha valamilyen kreatív munkát végezhetnek. Nagyvonalúak, toleránsak és idealisták.
Szellemi és spirituális potenciájuk kellőképpen nagy ahhoz, hogy az ilyen kreatív munkák területén gyakorlatilag minden célt elérhessenek - de csak akkor, ha nem találják szemben magukat valamilyen lökésszerű, impulzív energiával, amely minduntalan kilöki őket az egyenes kerékvágásból.

Érdeklődnek mások problémái iránt, és megértést, segítőkészséget tanúsítanak, ha úgy érzik, hogy tapasztalataikat az illető majd nagyra fogja értékelni.

Már életük korai szakaszaiban problémáik vannak a másik nemmel. Ennek ellenére szeretetet és megbecsülést kapnak. Ám feltétlenül őszintének kell lenniük. 50 éves korukban ne hitelezzenek pénzt, mert veszteség fenyeget. Jó esélyük van rá, hogy magas kort éljenek meg.

A hozzájuk illő foglalkozások: sikeresek lehetnek a művészetekkel vagy az irodalommal kapcsolatos foglalkozásokban, ilyen például a színművészet, a tanári vagy az előadói pálya, a vallási tevékenység, a festészet, a nagyüzemi kertészkedés, a belsőépítészet, de sikeres lehet számukra az olajüzlet, a biztosítási szakma, a reklám világa vagy az utazások.

Legmagasabbra mások szolgálatával juthatnak, nem pedig úgy, ha életüket önző módon élik.

Folytatjuk...


A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.
Így készíthető olajos macerátum házilag

Így készíthető olajos macerátum házilag 

Az olajos macerátumok készítése régre nyúlik vissza, hiszen a természet gyógyító erejét már évezredekkel korábban elhoztuk az otthonunkba.
Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra

Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra 

A női és férfi szervezet egészsége sokszor más jellegű figyelmet kíván. Bár a hétköznapi rohanásban hajlamosak vagyunk a kellemetlen tüneteket elbagatellizálni, a korai odafigyelés gyakran meghálálja magát. 
A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez!

A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez! 

Bevallom, amikor először hallottam a gyaloglópadról, kicsit szkeptikus voltam.