Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mozart, Chopin és Kovács Béla is ott lesz

Zenei csemege várja közönségét április 25-én szerdán este 7-kor. A Bogányi Trió ad koncertet a Liszt Ferenc Hangversenyteremben. Bogányi Bence fagott-, Fejes Krisztina zongora- és Kuti László klarinétművész lép fel.

Bogányi Bence, Kép: PTE ZMI

BOGÁNYI Bence magyar zenészcsaládból származik. Az első fagottóráit 9 évesen Bokor Györgytől kapta, majd Helsinkiben, később pedig a Sibelius Akadémián folytatta tanulmányait. Nordplus ösztöndíjasként tanult Malmőben, majd egy évet a Detmoldi Zeneművészeti Főiskolán. 2004-ben kitüntetéssel diplomázott Berlinben.

Számos nemzetközi verseny győztese volt. 1997-ben kapta az első állását szólófagottosként a Helsinki Állami Operaházban. 2002-ben került ugyanebbe a pozícióba a Helsinki Filharmonikus Zenekarhoz, mielőtt a Berlini Rádió Szimfonikus Zenekarához szerződött 2004-ben. 2007-től 2013-ig a Müncheni Filharmonikusokkal dolgozott, mint szólófagottos. Szólistaként beutazta Európát, és rangos zenekarokkal játszott együtt. A nagy finn zeneszerző, Kalevi Aho által a számára komponált fagottversenyt 2005-ben mutatták be Helsinkiben. Kamarazenészként is számos meghívásnak tett eleget, a legjelentősebb fesztiválokon szerepelt egész Európában. 2009 óta a Nürnbergi Zeneművészeti Főiskola fagottprofesszora, 2013 szeptemberében felkérték a Hannoveri Zenei, Színházművészeti és Média Főiskola professzorának is. Európában és Ázsiában is tart mesterkurzusokat.

Fejes Krisztina, Kép: PTE ZMI

FEJES Krisztina zongoraművész tanulmányi évei alatt számos nemzetközi verseny helyezettje. E nemzetközi sikernek és szakmai elismeréseknek köszönhetően több hazai és külföldi felkérést tudhat magáénak. Koncertezett már Európa, Dél-Amerika és Ázsia nagy hangversenytermeiben. Számos nemzetközi fesztivál meghívottja itthon és külföldön.

Gazdag és sokszínű repertoárja barokk zeneművektől a kortárs alkotásokig terjed. A hazai zenei élet meghatározó művészegyénisége, számos élőzenei felvételt készít, továbbá ősbemutatók kötődnek nevéhez. 2011-ben elnyerte a Fischer Annie ösztöndíjat. 2012-ben előadóművészi tevékenységéért Artisjus-díjjal jutalmazták. Az MMA – Magyar Művészeti Akadémia – ösztöndíjasa a 2017/2018–as évadban.

KUTI László klarinétművész magyarországi tanulmányainak befejezése után a grazi Zeneművészeti Egyetemen folytatta zenei tanulmányait. A Concertino Prága nemzetközi zenei verseny győztese, fiatal szóló előadóművészként fellépett Prágában, Bécsben, Grazban és Japánban is. Három évig a Japán Hyogo Performing Arts Center szimfonikus zenekar szóló klarinétosa, majd a Berlini Filharmonikus Zenekar akadémiájának ösztöndíjasa.

Kuti László, Kép: PTE ZMI

2009 óta a Müncheni Filharmonikusok szóló klarinétosa, rendszeres vendégfellépője különböző zenekaroknak. A Müncheni Filharmonikusok zenekari akadémiáján végzett munkája mellett klarinét oktatóként tevékenykedett a Bécsi Filharmonikusok zenekari akadémiáján Ossiachban, mesterkurzusokat tartott Koreában, Japánban és Ausztriában, valamint a Sapporói Zenei Fesztiválon.

Aktív kamara- és szóló előadóművészként számos neves fesztiválra hívják, mint pl. a bonni Beethoven Fesztivál, de állandó visszatérő vendég Izlandon, Japánban, Kínában és Brazíliában is.

A kamarazene sokszínűségét nagyrészt a kamaraegyüttesek változatos összetétele indukálja. A klarinét hangja egészen lágy, bársonyos hatást kelt Mozart és Schumann klarinéttrióiban, Glinka művében pedig csodálatos harmóniába olvad a fagott szintén kissé nazális hangjával. Ugyanakkor, ha csupán klarinét áll a zongora mellett, hangszínei sokféleségét mutathatja be a feszes verbunkdallamokon és az egzotikus balkáni melódiákon. A műsorba Roger Boutry ma is élő francia komponista műve hoz friss, új színt a fagott és a zongora izgalmas párbeszédével. Pihenésképpen pedig Chopin jól ismert műve az op. 18. Grande Valse Brillante hangzik el.

A háromból egy nálunk – már decemberben!
1990-ben három hihetetlenül tehetséges tenor újragondolta, és megreformálta a komolyzenei koncert fogalmát: José Carreras, Plácido Domingó és Luciano Pavarotti! Az öltetgazda José Carreras volt! A Három Tenor, igazi legendává vált.

Műsor:

Wolfgang Amadeus MOZART: Kegelstatt Trio, K. 498

Robert SCHUMANN: Märchenerzählungen, op. 132

Roger BOUTRY: Interferences I

Frederic CHOPIN: Grande Valse op.18

WEINER Leó: Peregi Verbunk

Mikhail GLINKA: Trio Pathetique

KOVÁCS Béla: Greetings from Balkan


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.