Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Nagy Bűnmegelőzési Teszt

A magyar diákok fele részese volt iskolai erőszaknak. Többek közt a tendencia megállítását tűzte ki célul a DUE Médiahálózat és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács azzal, hogy negyedszer is elindította a Nagy Diák Bűnmegelőzési Tesztet. Az a tanuló, aki részt vesz a játékban, megtudhatja például, hogy baj esetén kitől kérhet segítséget, és hogyan ismerhető fel az álhír.

Legutóbb 2018-ban készített átfogó kutatást az UNICEF a 13-15 évesek körében az iskolán belüli erőszakról. Magyarországon a diákok 51 százaléka válaszolta azt, hogy valamilyen módon részese volt az agressziónak: vagy bántalmazták, vagy verekedett. Svédországban a legjobb a helyzet (28%), míg Litvániában a legrosszabb (66%). A DUE Médiahálózat által indított Nagy Diák Bűnmegelőzési Teszt célja, hogy el tudják kerülni a diákok azt, hogy áldozattá, netán elkövetővé váljanak. Fontos, hogy felismerjék a fiatalok a rájuk leselkedő veszélyeket, és megtudják, mi a különbség a csíny és a bűncselekmény között. A teszt abban is segít, hogy a diákok különbséget tudjanak tenni hírek és álhírek között. Az NMHH idei felmérése szerint a 15-24 évesek 49 százaléka találkozott már álhírrel.

Minden második magyar gyerek átéli. Fotó: Depositphotos

 

A három fordulóból álló vetélkedősorozat első szakasza online zajlik a bunmegelozesiteszt.hu oldalon, a legügyesebbek továbbjuthatnak a későbbi fordulókba. Idén először a játékosok a Nagy Diák Tesztek applikáció segítségével is kipróbálhatják a tudásukat. A felhasználóbarát app ingyenesen letölthető az App Store-ból és a Google Play-ről. A tesztet bárki kitöltheti, de a nyereményjátékban csak a 14-22 éves kor közöttiek vehetnek részt. A középdöntő fordulójában azonban már két ágon folyik tovább a verseny 14-18, illetve 18-22 éves korosztályokra oszlik a játék, s a döntők is ebben a két korcsoportban kerülnek megrendezésre.

Az online teszt számítógépen és okostelefonon is elérhető április 18-ig, így gyakorlatilag bárhol, bármikor kitölthető. Az ezt követő két forduló már személyes jelenlétet kíván. A korosztályos középdöntőkbe kerülő játékosokból mindössze a legjobb 6-6 fő juthat el a végső küzdelembe, ahol az élő kvíz során bárki bebizonyíthatja, hogy ő a legjobb. A fődíj választhatóan egy-egy kétszemélyes görög utazás vagy egy-egy felső kategóriás okostelefon, a második díjak szintén okostelefonok.

A középdöntőre és döntőre a 28. Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon 2021. május 20-án kerül sor Budapesten, az Akvárium Klubban.

 


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.