Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Nagy Fogyás a sírástól?

A múlt heti kiesővel kezdünk, Misi elment brühühü - a sírás elkezdődik. Ez csak azért érdekes, mert az adás végéig nem is ér véget.

Következő jelenetben a kék csapat egyik tagja edz Norbival, a feladat egy szivacsdarab - amit Norbi tart - teljes erőből történő rugdosása, vajon az országban hány ember szeretne hirtelen a Nagy Fogyásban szerepelni?

Úgy látszik, a múltkori zabálós faladat - emlékeznek, aki többet eszik, találkozhat a családjával - annyira megtetszett a szerkesztőknek, hogy ismét bedobják a nagyágyút, ezúttal gombócok formájában. Görény dolog ez már így is, de most egy üvegfal mögé odaültetik a családokat is, hátha a szerencsétlen szereplők ráugranak az édességre, és két pofára kezdik tömni, mint a malacok.

Persze lehetett volna ezt még fokozni, én adtam volna a kedves hozzátartozók kezébe nagy habos, krémes, tejszínes süteményeket, falatozzanak kedvükre, amíg várnak.

Gombócok érintetlenek maradnak, helyette mindenki sír, éhes ember, szomorú ember. Nem baj, a jószívű szerkesztők megengedik, hogy minden csapatból egy ember találkozzon a családdal, hátha kialakul valami jó kis konfliktus, de nincs szerencséjük, megint csak sírunk.

Az eheti párbajban az nyer, aki egy óra alatt a legtöbbet leadja, úgyhogy megkezdődik az edzés a szaunában - én már a látványtól szívinfarktust kapok, ilyet senki ne csináljon, még a tévében se! Piros csapat nyer, mehet vacsizni Alexandrához, aki tányéron felszolgál Anitának - ő nem találkozott a szüleivel, hüpp - egy telefont. A csaj hív, én megettem volna.

A mázsálásnál mindenki boldog, Péter azért sír, hiányzik a csaja, piros csapat veszít, Norbi sír. A nagy hang a semmiből figyelmeztet, mindjárt következik valami, amitől az egész életünk megváltozik. A pirosak kivetik magukból Anitát, aki mégis maradhat. Kapnak egy borítékot, de csak a kékekkel együtt bonthatják ki. Ja, és persze csak jövő héten.

Én marhára izgulok, mi van a borítékban, remélem, egy nem emeltdíjas telefonszám, amit ha felhív a néző, kap kétmilliót. Dollárt, persze. Ha nem, én is sírok. 


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.