Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Naomi Campbellnek nem kell gyerek. És neked?

Világsztárok tucatjai élnek harmincas-negyvenes éveik közepén és akár végén is még gyerek nélkül. Évekig, sőt néhány esetben évtizedekig kimarad a családalapítás terve az életükből, hiszen a karriert fontosabbnak tartják. A végére pedig kifutnak az időből: ezért állnak sorba negyvenes éveikben járó színésznők, énekesnők a nőgyógyászok rendelőiben, hátha azok segíteni tudnak azon, amit ők elrontottak.

Vagyis azon, hogy addig húzzák-halasztják a gyerekvállalást, míg az már biológiai okokból nem lehetséges. Így kimaradnak az élet egyik legnagyobb csodájából, a szülésből. Igaz, a másik csoda, egy gyerek felnevelése mint lehetőség még mindig előttük áll. Hiszen létezik örökbefogadás, igaz, elég macerás, még a milliárdos világsztároknak is.

A világhírű topmodell, Naomi Campbell pár hónappal ezelőtt például azt nyilatkozta, hogy még nem jó ideig nem akar szülni, inkább nyaral egyet. Mostanság azonban olyan interjúk látnak napvilágot, melyekben a modell azt fejtegeti, ha lenne szerelme, biztos azonnal gyereket szeretne tőle.

Ám vajon tényleg csak a sztárok körében hódít a minél későbbi gyerekvállalás trendje? A kérdés szinte költői, hiszen nap mint nap találkozhatunk harmincas szinglikkel, akik még akkor is elkéstek, ha - tegyük fel - holnap találkoznának életük szerelmével. Mert pár év együttélés kell ahhoz, hogy valaki annyira biztos legyen a kapcsolatában, hogy gyereket szüljön.

A Tárki kimutatása szerint a kései gyerekvállalás gondot okozhat nemcsak az anyának, hanem a gyereknek, és úgy általában a társadalomnak is. Merthogy annak a nőnek, aki mondjuk harmincon jócskán felül szül gyereket, sokkal kisebb az esélye arra, hogy még második, harmadik babát is a világra hozzon. Pedig a magyar társadalomnak szüksége lenne a minél több babára.

Ugyanakkor azt is felhozzák a szakértők, hogy a magzatnak sem tesz jót, ha az anya már közelít a negyvenhez vagy meghaladta ezt a kort. Ugyanis ilyenkor nagyobb az esélye a veszélyeztetett terhességnek.

Persze a kései gyerekvállalás mellett is hozhatunk fel érveket, hiszen harmincegynéhány éves korra az ember lánya és fia talán már rendelkezik valamilyen lakással, egzisztenciával, ahova már érkezhet a kis angyal. És hát akármennyire is fanyalognak a szociológusok, igenis van olyan, hogy az egyébként anyaszerepre szívesen vállalkozó hölgy nem találja meg a potenciális apát.

Nyilván bárkitől meg nem akarunk gyereket... És talán azzal sem mondok újat, hogy azzal, ha a többgyerekes, családos barátoktól folyton azt kapják, hogy "miért nincs már gyereked? nagyon gyorsan ketyeg már az a biológiai óra...", attól csak még rosszabb lesz.

Szerintem alig van nő, akinek a legnagyobb kincs ne egy saját baba lenne. Csak néha a körülmények megakadályozzák őket abban, hogy a világ legszebb szerepét, az anyaságot élvezni tudják...


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.