Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Napmámor

Az UV fény hangulatjavító hatásáról húsz percnyi napozással könnyen meggyőződhetünk: a napfény hatására a boldogságérzetet okozó, ópiumszármazékok közé sorolható, endorfin hormon szintje ugyanis megugrik a szervezetben.

Tudta, tudja, hogy...

Az élet záloga kis bolygónkon a napfény, mely eltérő tulajdonságokkal rendelkező sugarakból áll: 80%-ban hősugarakból, 12%-ban látható fénysugarakból és 8%-ban ibolyántúli, azaz UV sugarakból. Azt már eddig is tudtuk: a napfürdőzés kis mértékben gyógyír a testnek és léleknek, nagymértékben viszont káros, és veszélyes következményekkel járhat. Utóbbiakról sokat hallani: rákkeltő, a bőr idő előtti öregedését okozza, lemezes hámlást, pigmentfoltokat idézhet elő.

A napfény előnyös hatásai közt szerepel az anyagcsere serkentése (felgyorsul a vérkeringés és a méregtelenítő folyamatok), a hámképző hatás (elősegíti a sebgyógyulást), ingerli a mátrixsejteket (gyorsabban nő a haj, a köröm és a szőrszálak). Továbbá fertőtlenítő hatású, javítja a zsíros, pattanásos bőr állapotát, elősegíti a D vitamin-képződést, aktivizálja az immunrendszert (mozgósítja a fehérvérsejteket) és utoljára de nem utolsó sorban jó kedvre derít, az endorfin-termelés serkentése által.

Ez utóbbi vonja maga után azt a nemrégiben kísérlettel is igazolt jelenséget, miszerint a gyakran napozó személyeknél függőség alakulhat ki. A napfürdőzés megvonására esetükben elvonási tünetekkel reagál a szervezet. A kísérlet során tapasztalt tünetek (ijedősség, hányinger) megfelelnek az ópioid-megvonás tüneteinek.

Még egy okkal több, hogy a napozás esetében is betartsuk a fokozatosság és mértékletesség elvét; vagyis fokozatos szoktatás és fényvédő használata mellett napi másfél órában maximáljuk a napon való tartózkódást.


Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.