Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Nekik már nem a Balaton a riviéra?

Egyre kevesebben táboroznak a Balatonnál, Budapesten és Borsod megyében is több gyerek táborozik, mint a magyar tenger partján. Feljövőben vannak az „ott alvós” táborok, de a napközik is népszerűek.

Nekünk már nem a Balaton a riviéra? - Kép: Pixabay

Az összes válaszadót tekintve a gyermekek 80 százaléka „ott alvós” táborban tölti a vakáció egy részét, míg a fennmaradó 20 százalék a színes programok mellett - a szülők szemszögéből elsősorban - napközbeni felügyeletnek kiváló napközis táborokban vesz részt. Az arány a korosztályt is figyelembe véve változik, minél fiatalabb gyermekeket vizsgálunk, annál inkább kiegyenlített, viszont érdekes tény, hogy a 4-6 évesek 48 százaléka is részt vesz „ott alvós” táborokban.

Az árak átlagát tekintve egyre szűkül az olló az előbb említett két kategória között. Míg a válaszadó szülők átlagban egy napközis táborért 26 500 Ft-ot fizettek ki, addig az „ott alvós” táborokért az átlag 32 650 Ft. Az első összeg az elmúlt években valamelyest emelkedett, míg a második 9,5 százalékkal csökkent, azaz ennyivel kevesebbet költünk átlagban a táborokra.

A táborok tematikáját tekintve előtérbe kerültek az úgy nevezett „vegyesvágott” táborok. Ezen táborok azok, ahol egy főtéma mellett más, az eredetitől lényegesen eltérő elfoglaltságot választhat a gyermek. Ilyenek a sport és nyelv kombinációi, de a kézműves-művészeti-strandos kombináció is ide tartozik. A válaszadók 39 százaléka ilyen jellegű tábort választott, míg a gyermekek 22%-a vizes táborban pihen. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára az idegen nyelvi táborok kerültek fel, amelyeket átlagban 16% választ. (Programajánló: pihenés a Duna parton!)

Területi eloszlásban a megkérdezettek között visszaesőben van közvetlen Balaton part (11 százalék), a legtöbben Budapesten táboroznak (17 százalék), míg a második legnépszerűbb tábor helyszín Borsod-Abaúj-Zemplén megye, ahol a válaszadók gyermekeinek 15 százaléka táborozik.

A Taborfigyelo.hu gyermektábor összehasonlító portál adatai alapján azok sincsenek lecsúszva az idei táborozásról, akik csak most keresnének helyet a csemetének. A szakportál szerint a táborok egyes turnusai már beteltek ugyan, de a többségnél még lehet akár több turnusra is jelentkezni.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.