Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Nem csak a húszéveseké...

A 21. században mindenki használja az internetet, sőt kihasználja annak előnyeit, kortól és nemtől függetlenül. Az ötvenesek ugyanúgy jelen vannak az információs szupersztrádán, mint gyermekeik vagy éppen unokáik, és egyre többen akadnak ennek a generációnak a képviselői közt, akik nyitottak az újdonságokra, online keresnek barátot vagy társat.

Az okostelefon, a laptop vagy táblagép az életünk részévé vált, és nem csak azért, mert ezekkel az eszközökkel dolgozunk. Ma már segítségükkel értesülünk a nagyvilág híreiről vagy tartjuk a kapcsolatot ismerőseinkkel, barátainkkal. Érdemes az online lét előnyeit kihasználni minden téren, akár egészséges keretek között azt is hagyhatjuk, hogy a net magánéletünket is „behálózza”. Az sem kizárt, hogy éppen egy online társkereső oldalon fogjuk megtalálni a párunkat. Ennek az ismerkedési formának is megvannak a szépségei: kényelmes, hiszen ki sem kell mozdulnunk otthonról; rövid időn belül több embert is megismerhetünk; szűrhető a közönség, hiszen olyanokkal barátkozhatunk, akik a bemutatkozásuk, tulajdonságaik alapján az elvárásainknak a leginkább megfelelnek.

Kép: Getty Images

Ötven felett ha valaki egyedül él, hajlamos bezárkózni és könnyen elmagányosodhat. Az online barát- és társkereső oldalak azonban kapocs lehetnek a külvilággal, és egyszer csak azt veszik észre, hogy egyre több programuk van, és már nem kell magányosan tölteniük napjaikat. Mindez azonban csak akkor lehetséges, ha adnak maguknak egy esélyt, regisztrálnak egy-egy ilyen fórumra, és megpróbálnak ott minél aktívabbak lenni. Az internetes társkeresésben sokan kételkednek, viszont gondoljunk csak arra, hogy szép számmal vannak sikertörténetek is. A pozitív hozzáállás bizony sokat segíthet.

Online szerelmek, tartalmas kapcsolatok szövődhetnek, ahogyan az egy friss kutatásból is kiderül. Az interneten összeismerkedett házasok ugyanis a felmérési adatok szerint boldogabbak és tovább is maradnak együtt, mint azok a párok, akik hagyományos módon találkoztak. Az adatok szerint a kb. 19 ezer résztvevő több mint harmada online ismerte meg későbbi párját, közülük 45 százalék társkereső oldalakon. Miért sikeresebbek ezek a kapcsolatok? Az egyik ok az lehet, hogy online jobban mérlegeljük, megválogatjuk, átgondoljuk, hogy kivel alakítunk ki kapcsolatot, mint amikor véletlenül futunk össze leendő partnerünkkel.

Könnyíti ennek a korosztálynak a dolgát, hogy ma már nem kell az unokákkal egy site-on ismerkedni, hazánkban is elérhető olyan oldal, ami az 50 pluszos korosztályra fókuszál.  Több mint fél éve létezik a magyar piacon az online www.50plusz-klub.hu, ahol a klasszikus társkereső funkció mellett, barátokat is találhatnak vagy akár blogot is vezethetnek az érdeklődők.

 


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.