Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Nem csak kóstolhatunk, bírálhatunk is

A borkedvelők általában kíváncsiak a borversenyek világára, és szívesen ismerkednének a bírálati módszerekkel. A borversenyek azonban szigorú szabályok szerint, gyakorlott bírálók segítségével, a nagyközönség kizárásával zajlanak le.

Ezt az ellentmondást próbálják feloldani ez évben már második alkalommal a Budapesti nemzetközi Bor- és Pezsgőfesztivál szervezői.

Immár 14 alkalommal nyitotta meg kapuit csütörtök este a Budai Várban a Budapesti Bor- és Peszgőfesztivál.

Sokan tamáskodva figyelték amikor 14 évvel ezelőtt a Belváros szívébe, a Vörösmarty térre beköltözött néhány borász, megszállottan ragaszkodva ahhoz, hogy ne csak arra várjon, a fogyasztók keressék fel a pincéket, hanem ők is eljöhessenek, közelebb kerülhessenek a fogyasztókhoz. Aztán egyre tágult a kör, egyre zsúfoltabb lett a tér. Többször ki akarták tiltani a Borfesztivált a Belvárosból. Aztán emlékszem, amikor néhány éve a szervezők vettek egy mély levegőt, s új helyszínt kerestek, s találtak a Budai Várban. Emlékszem, mennyire izgultak, vajon eljön-e a közönség utánuk a Várba. S nemcsak eljött, hanem egyre többen jöttek. Borkedvelők is, borászok is. Így tavaly óta már nem csupán a keleti teraszon, hanem a királyi palota nyugati oldalán lévő területeket is birtokba veszik a borászok, és a látogatók. S a térképet elnézve, lassan már ez a hely is szűk lesz. Ám hiába vannak zsúfoltan, jó bor mellett pláne igaz, hogy sok jó ember kis helyen is elfér.
A borkedvelők általában kíváncsiak a borversenyek világára, és szívesen ismerkednének a bírálati módszerekkel. A borversenyek azonban szigorú szabályok szerint, gyakorlott bírálók segítségével, a nagyközönség kizárásával zajlanak le. Ezt az ellentmondást próbálják feloldani ez évben már második alkalommal a Budapesti nemzetközi Bor- és Pezsgőfesztivál szervezői.

A Budavári Palota keleti teraszán felállított VinAgora tér sátorban szakemberek segítségével egy órára Önök is borbírává válhatnak. Ráadásul a négy nap alatt megkóstolt borok közül a résztvevők bírálatai alapján dől el, melyik termelő nyeri el a Fesztivál Bora címet. Az eredményhirdetésre vasárnap este kerül sor.

A bírálatot Sárkány Péter, nemzetközi borbíráló vezeti. A borértékelés rejtelmeibe Romsics László, a György Villa főborásza, a londoni Master of Wine intézet (első és egyetlen magyar) hallgatója vezeti be az érdeklődőket.
A bírálatok óránként 15 fős csoportokban zajlanak, csütörtökön és pénteken 15-22 óra között, szombaton és vasárnap pedig 12-21 óra között. Regisztrálni előzetesen a helyszínen lehet, 10 kóstolójegy (800 Ft) ellenében.


Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.