Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Norbi ráugrana Bogira

A Nagy Fogyás egyik szereplője tök jó csaj lett, de többen is megdöbbentően sokat adtak le. Nem lennének a tévében, én nem is ismerném fel őket.

A két nagyágyú, István és Péter ezerrel küzd, mindkettő megdöbbentően néz ki ahhoz képest, hogy milyen volt, de utóbbinak kifejezetten csirkenyaka lett - én már azon csodálkozom, hogy bírja el a fejét.

Edina is próbálkozik, az ő esélyeiről senki nem beszél, úgyhogy lehet, hogy röhögő harmadikként fut majd be elsőként a célba. Biztonsági őr ezúttal nem volt, lehet, hogy a cuki yorkie elkergette.

Zsófi úgy döntött, nem vesz részt a versenyben. Szar lehet, hogy nem kell senkinek. Ez van. Anita mostanra annyit ledobott, hogy kb. háromszor férne bele régi gatyáiba, le a kalappal. Milán szintén, de ő ezúttal leginkább Bogira volt büszke.

Bogit ugyanis fotózta a nyuszis magazin, persze azért van még egy kis pocak, de a magyar csajok nyolcvan százaléka örülhetne, ha így nézne ki. Norbi marhára örül neki, ha nem lenne nős, rá is ugrana. Ő mondta.

Gábort sikeresen megműtötték, ez jó. Többiekről ezúttal nem tudtunk meg semmit, de 1 hét, 7 nap, 168 óra (most esett le, hogy ezért ez a címe a hetilapnak, húú, de szőke vagyok) múlva döntő. Izgulnak már?


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.