Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Önkéntesek kerestetnek

Idén is folytatódik a tudatos és biztonságos fesztiválozásra buzdító Safety First kampány. A szakértőkből álló csapat még több önkéntesre számít, hogy a fesztiválozók nagyobb biztonságban legyenek. Jelentkezni április végéig lehet! Külföldi fiatalokat is várnak! 

Balaton Sound, Kép: wikimedia

A világsztár dömping – így többek között Armin van Buuren, The Chainsmokers, Marshmello vagy J Balvin, és a Balaton közelsége

Ez még belefér a hátizsákba
A fesztiválok nem éppen a tökéletes higiéniás körülményekről híresek, ráadásul a hőség, a szárazság és a por a bőrünknek sem tesz jót. Amennyiben pedig mindehhez nagyobb mennyiségű alkoholfogyasztás is társul, a bőrünk csakhamar dehidratált, szürke lesz, sőt, az eltömődött pólusok miatt pattanások is megjelenhetnek rajta.

a magyarok mellett a nemzetközi közönségnek is  vonzóvá teszi Európa legmenőbb vízparti fesztiválját. Az ötnapos Balaton Soundon majd kétszázezer ember fordul meg, akik amellett, hogy számos élménnyel gazdagodnak, a szükséges önismeret vagy tapasztalat hiányában akár váratlan helyzetekben is találhatják magukat. E szituációk, a szórakozóhelyeken és a fesztiválokon felmerülő problémás esetek elkerülésére, és a biztonság növelésére hozták létre tavaly a fesztivál szervezői a Safety First kezdeményezést, amelybe idén még több önkéntest szeretnének bevonni.

Safety First állomás 2018, Kép: Balaton Sound

A szakértői csapat tagjai:

  • Benis Dániel, a Balaton Sound technikai vezetője
  • Tóth Tibor, a fesztivál szolgáltatásfejlesztési vezetője
  • Dr. Zacher Gábor toxikológus
  • Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus

A fesztivál idején tehát idén is az önkénteseké lesz a főszerep: a szervezők várják az orvostan, nemzetvédelmi és pszichológia szakos hallgatók, illetve minden olyan fiatal jelentkezését, aki fogékony a téma iránt − Magyarországról és külföldről egyaránt.

A Balaton Sound Safety First csapatába az alábbi linken lehet jelentkezni április 30-ig.


Új lehetőségeket nyithat a technológia a szív- és érrendszeri egészség tudatosabb követésében

Új lehetőségeket nyithat a technológia a szív- és érrendszeri egészség tudatosabb követésében 

Minden dobbanás számít, mégis sokszor csak akkor kerül a figyelem középpontjába a szív- és érrendszer egészsége, amikor valamilyen tünet jelentkezik.
5 helyzet, amikor jól jöhet egy kis segítség a mindennapokban

5 helyzet, amikor jól jöhet egy kis segítség a mindennapokban 

A kisbaba érkezése a legnagyobb öröm egy család életében, ez az új helyzet azonban számos új feladattal is együtt jár.
Így támogathatod a testedet pörgős hétköznapokon is

Így támogathatod a testedet pörgős hétköznapokon is 

A munkanapok gyakran egymásba folynak: reggeli rohanás, megbeszélések, határidők, edzés, bevásárlás, majd kezdődik minden elölről.
6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában

6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában 

A rendszeres tisztítás, hidratálás és fényvédelem minden jól felépített bőrápolási rutin alapja.
6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni

6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni 

A sima bőr sokak számára az ápoltság és a szépség egyik jelképe, mégis rengeteg tévhit kering a szőrtelenítésről és a bőrápolásról.
Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.