Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Önkielégítenek "életre-halálra"?

A tervezett rendezvény is, meg az örömszerzés is maratoni lesz a dániai összejövetelen. Aki gondolja, edzhet a dologra, hogy amíg tudja...végig csinálja.

San Francisco és London után Koppenhága lesz a maszturbációs vita-maraton színhelye májusban: a "Masturbate-a-Thon 2008" rendezvény célja, hogy megtörje a szexualitással kapcsolatos tabukat és előítéleteket - mutatott rá a szervező.

"Célom, hogy a világ minden tájáról összehívjak férfiakat és nőket, beszéljünk a maszturbációról, amely még a miénkhez hasonló szabadgondolkodó társadalomban is tabu, és részt vegyenek a maratonban, amely örömöt, oldódást és szexuális önmagunk felfedezését nyújtja" - közölte Pia Struck Madsen.

Madsen asszony szerint a maszturbáció pozitív, biztonságos és erotikus alternatíva. A rendezvény célja, hogy segítse a nőket és férfiakat az orgazmus javításában, a szexuális öröm megtalálásában - tette hozzá a szexológusnő, aki naponta számos, szexuális problémákkal küzdő egyéni pácienset és párt fogad.

A maratont Koppenhágában tartják május 31-én, pontos helye egyelőre nem ismert. A résztvevőket három helyiségben helyezik el: egyikben nőket, másikban férfiakat, a harmadikban a két nem képviselőit vegyesen, ahol szabadon vitázhatnak és átadhatják magukat az önkielégítés örömének. A londoni Masturbate-a-Thont 2006. július 5-én tartották. Az előző helyszín San Francisco volt, ahol hat éven át szerveztek hasonló rendezvényt - szól eddig a hír...

...ami aztán szokás szerint nem is hagyott nyugodni...

Az nem baj, ha beszélünk, meg vitázunk róla, hiszen manapság ez már ne is legyen tabu téma. Fontos és praktikus fogásokat, ki ne akarna megismerni, - ha a saját testéről és élvezetéről van szó. Meg aztán annyiféle továbbképzés, tanácskozás, eszmecsere és konferencia van, hogy csodálkoznék is, ha ez kimaradt volna az érdeklődési körből.

De az a fél mondat, hogy "átadják magukat az önkielégítés örömének", no az engem is felizgatott.

Lesz gyakorlati bemutató? Közös tréning? Mindenki viszi a maga kis eszközeit a bőröndjében, aztán feltárja legféltettebb praktikáit...és közben saját magát is...?

Vizualizáltam rögtön, és elképzeltem az óriási termet, ahol különböző pózokban, közös sóhajok, nyögések és sikoltozások közepette megtörténik az "eszmecsere".

A fenébe, már megint kimaradok a jóból, csaptam oda bosszankodva a "szerszámot". Pedig szívesen sutba dobtam volna az okító kazettáimat és DVD-imet egy kis "szakmai" továbbképzésért...

Azért, ha valaki elindulna majd Dániába, úgy május tájékán, szóljon, ha beférek még az autójába. A maratoni távokat én is jól bírom...

 


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.