Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Öt trükk, amivel elcsábíthatsz egy férfit

A férfiak és a nők közötti veszekedéseknek általában az az oka, hogy elbeszélnek egymás mellett. Egyszerűen nem értik meg egymást. Most eláruljuk, mit kell mondani egy pasinak, ha le szeretnénk venni a lábáról.

Mindegy, hogy egy férfi kétbalkezes, soha ne tegye ezt szóvá. Egy jó kapcsolat simán megér néhány tönkretett elektronikus eszközt - ezért ha elromlik a kenyérpirító, a CD-lejátszó, semmiképpen ne hívjunk szerelőt, inkább kérjük meg a párunkat, hogy csinálja meg, hiszen olyan ügyes. Ha nem is sikerül neki, azt biztosan büszkén megállapítja, hogy mi a baja. Ezután pedig még mindig lehet venni egy újat.

Egy férfi önbizalma attól dagad igazán, ha a másik nem egyik képviselője megnézi. Ha Ön észreveszi, hogy egy másik nő megbámulja a párját, ne legyen ideges, inkább hívja fel rá a figyelmét. Ha ugyanis a pasinak jó a kedve, Ön is jóra számíthat. Még azt is eljátszhatja, hogy milyen féltékeny, az tesz csak igazán jót az egójának.

Az autóval kapcsolatos bókok mindig bejönnek. Megdicsérheti a kocsiját, a vezetési stílusát, megemlítheti, micsoda biztonságban érzi magát mellette. Ha rövidebb utat talál, ha kikerüli a dugót, még ha csak néhány percet spórol is, mindenképpen lelkendezzen egy keveset.

Senki nem szereti, ha máshoz hasonlítják, különösen nem, ha egy hírességhez. Egy kicsit azonban mégis jóleshet. Magyarán: soha ne áradozzunk, milyen csodás teste van David Beckhamnek. Azt azonban nyugodtan megemlíthetjük a párunknak, hogy szerintünk egy kicsit hasonlít Brad Pittre.

Az előző kapcsolatokról csak akkor nem szeretünk hallani, ha jobbnak tűnik, mint a mostani. Ha viszont elmondjuk aktuális párunknak, miben jobb, mint az elődje volt, biztosan dagadni fog a mája. Hacsak nincs annyi sütnivalója, hogy rájön, ő is így járhat, ha egyszer belőle is ex lesz.


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.