Életforma.hu

ÉLET-MÓD

"Pornószínész vagyok, a vágyam hazugság"

Gondolkozott már azon, vajon milyen lehet pornószínészként élni, azzal keresni a kenyerét, ami másnak csak munka után, este, az ágyban adatik meg? Vajon személyiségpusztító szakma ez, vagy csak olyan, mint a többi?

Milyen szakmáról is van szó? Vagy egyáltalán: nevezhető-e szakmának? Valószínleg igen, hiszen ehhez is kell tudni jónéhány "fogást". Igaz, egyetemi, főiskolai diploma vagy egyéb szakképesítés nem kell hozzá. Legalábbis most még nem: már Magyarországon is megjelentek az úgynevezett pornószínész-tanodák, ahol arra tanítják meg a hozzá fordulókat, hogyan lehet a szexre elvégzendő feladatként tekinteni, és a legkevésé vonzó partnerrel is úgy imitálni az élvezetet, mintha... És hogy mindez miért? Valószínleg a gyors siker és nem utolsósorban a sok pénz miatt, amit a felkapott pornószínészek keresnek. És a magyarok - legalábbis a hazai szakma szerint - világszínvonalon űzik az ipart. Nem véletlen, hogy évről évre valamelyik pornó Oscarnak nevezett díjat egy-egy magyar színész, jelenet vagy film kapja.

Persze a pornófilmek hazája nem más, mint Amerika, ahol csak a hetvenes évek óta lehet hivatalosan, legálisan forgalmazni olyan filmeket, amelyeknek középpontjában a szex áll, és amelyek naturálisan mutatják be az aktust. Már az első engdélyezett mozi óriási siker lett, több mint százmillió dollár bevételt eredményezett, és bejárta az egéész világot. A pornó aranykorának mégsem ez, hanem a nyolcvanas évek eleje számított, amikorra nyugodtabb körülmények között tudták végezni a munkájukat. Korábban ugyanis többször próbálták a színészeket bíróság elé állítani prostitúció vádjával, de a bírók és az esküdtszék úgy gondolta, különbség van a színészet és a szimpla testárusítás között.

És hogy hogyan néznek ki a pornószínészek mindennapjai? Első ránézésre semmiben sem különböznek olyan színészétől, aki filmet forgat. "mindössze" a tartalom más. Egy pornófilm körülbelül hat-hét jelenetből áll, ám egy nap csak kettőt-hrmat tudnak felvenni, így pár napig eltart egy film forgatása. Valójában nem is maga az ott töltött idő a nehéz, olvashatjuk több angol nyelvű oldalon, hanem a stúdióban történteknek a lelki feldolgozása tart hosszú ideig, ugyanis van, aki a nagyobb siker érdekében mindent elvállal, a csoprtos szextől az anális szexig bármit megcsinál. Aztán később hetekig úgy érzi, még mindig nem tudta lemosni magáról a négy-öt férfi (vagy nő) nyomait.

Ugyanakkor nem csak lelki teherrel járhat a munka, hanem testi betegségekkel is, gondoljunk csak a nemi fertőzésekre. Mert igaz, hogy forgatni csak tizennégy napnál nem régebbi, negatív AIDS-teszttel lehet, de ez közel sem véd meg a többi bakteriális, gombás fertőéstől, így talán nincs is olyan színész vagy színésznő, aki még ne kapott volna el valamit.

És hogy a legnagyobb titokkal mi van? vagyis hogy a pornószínészek és színésznők élvezik-e valójában a szexet? Nos, sajnos ki kell ábrándítsunk mindenkit: az jelenet megfeszített munka eredménye, hiszen a férfiaknak az egész forgatás ideje alatt készenlétben kell magukat tartani, a nőknek pedig a jelent alatt mindenre oda kell figyelni: a behúzott hasra, a pzra, az arckifejezésekre... csak egyre nem amarad idő: az élvezetre. De lehet, hogy az tönkre is tenné a filmeket?


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.