Szíven üt, amit hallok. Ma este már nem vártam semmit, sem jó hírt, sem rosszat, csak próbáltam az agyam kikapcsolni.
A tévét is csak azért hagytam, hadd szóljon a süket kanapéval szemben az állványon, mert gyűlölök egyedül, egyes egyedül a csöndben ülni sötétedés után, mint a baglyok.
Fülembe csengenek a tegnap hallott szavak: "Megfeszültek az orvosok és a kórházak, hogy a mai tudomány szerinti legszínvonalasabb ellátást kapja".
Sajnos, nem volt elég. Valahogy, valaki vagy valami akaratából úgy kellett lennie, hogy a 47 éves művész ilyen váratlanul, ilyen hirtelen búcsúzzon a családjától és az országtól, mindazoktól, akik szerették - és saját magától, a saját beváltatlan álmaitól.
Nincs más hátra, nekünk is búcsúznunk kell tőle. Köszönjünk el a művésztől egy másik művész szavaival.
Reményik Sándor
Halotti beszéd a hulló leveleknek
Látjátok feleim, hogy mik vagyunk?
Bizony bíbor és bronz és arany
És örökkévaló szent szépség vagyunk.
Ahogy halódunk, hullunk nesztelen:
Bizony, e világ dőre, esztelen
Pompájánál nagyobb pompa vagyunk.
Nem történhetik velünk semmi sem,
Mi megronthatná szép, igaz-magunk.
Míg a fán vagyunk: napban ragyogunk
S ha alászállunk: vár a hűs avar,
Testvér-levél testvér-lombot takar,
Ott is otthon vagyunk.
Ha megkeményedünk és megfagyunk:
Zuzmara csillog rajtunk: hermelin.
Bíbor után a fehér hermelin.
Bizony szépek vagyunk.
Látjátok feleim, hogy mik vagyunk?
Ha végre földanyánk része leszünk,
Ott is szépek leszünk,
Ott is otthon leszünk.
És árvaság csak egy van, feleim:
Az erdőn kívül lenni.
Otthontalannak, hazátlannak lenni.
Nagyvárosok rideg utcakövén
A széltől sepertetni.
Sok más szeméttel összekevertetni.
Árvaság csak ez egy van, feleim.
S amíg itthon vagyunk:
Bizony bíbor és bronz és arany
És örökkévaló szent szépség vagyunk.
( Elnézést kérünk az előzetesen feltett címért. Szó szerint siratjuk és tiszteljük Kaszás Attilát )
