Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Robog tovább a Zenevonat

Februárban Budapesten lép fel a Zenevonat. A koncerten az LGT dalai csendülnek majd fel az LGT együttes két eredeti tagjának közreműködésével. Somló Tamás dalait Éliás Jr. énekli majd.

A Zenevonat Szuperkoncert már harmadik éve járja az országot, határainkon túl is számos alkalommal nagy sikerrel szerepelt, és hamarosan megérkezik Budapestre is: február 12-én a Budapest Kongresszusi Központban csendülnek fel az LGT legendás dalai egy több, mint 120 perces utazás és múltidézés keretein belül.

A közönség a jól ismert slágereket (Ő még csak 14, Nem adom fel, Zenevonat, Álomarcú lány) az LGT ikonjaival, Karácsony Jánossal és Solti Jánossal élvezhetik, fellép a műsorban a fiatal generáció három legígéretesebb előadóművésze Heincz Gábor Biga, Veres Mónika Nika és Éliás Jr. is.

Nika az LGT tagjai által, női előadóknak írt dalokat tolmácsolja majd (többek között a Játssz még, Hello, Szólj rám, ha hangosan énekelek). Biga, akinek gyerekkora óta kedvence az ikonikus zenekar, egy televíziós műsor kedvéért áthangszerelt néhány LGT dalt. Az LGT kitűnő zenészeinek annyira megtetszett ,hogy azóta is ebben a hangszerelésben szólalnak meg a dalok a Zenevonat Szuperkoncerteken. Éliás Jr.  Somló Tamás dalaiból fog idézni.

"Nagyon megtisztelő a felkérés, hisz ezek a dalok már ikonikusak a magyar zenében. Ismertem Tamást, édesapámnak jó barátja volt. Sokat kaptam tőle, támogatott szakmailag, emberileg. Nagyon szomorú vagyok, hogy nincs már köztünk. Igazi jó ember és fantasztikus művész volt. Tamás lélekben mindig ott van velem, velünk, és összekapcsolódik a szeretetünk vele, a dalokkal, a zenekarral és a közönséggel" - mondta Éliás Jr.

A zenekari kíséretet az Abrakazabra zenekar szolgáltatja, akik hazánk legnagyobb pop-rock legendáival (Horváth Charlie, Demjén Ferenc, Balázs Fecó, Kovács Kati), valamint számos mai előadóval Tóth Vera, Radics Gigi, Vastag Csaba, Tóth Gabi, Bebe, Keresztes Ildikó, Király Viktor) is dolgoztak, dolgoznak.

Megszólalnak azok a régi csibészek!
Azok a régi csibészek – párbeszéd a rock and rollról címmel megjelent a hazai beat és rock legendáival folytatott beszélgetés-sorozat írott változata. Csatári Bence és Poós Zoltán a Cseh Tamás Program keretében faggatott ikonikus előadókat közönség előtt.


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.