Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Sok olyan dolog van, amiről szégyenlősségből nem beszélünk

Sok olyan dolog van, amiről szégyenlősségből, félénkségből nem beszélünk, pedig mindig is meg akartuk kérdezni. Ráadásul jó is, ha megkapjuk a válaszokat a kérdéseinkre, hiszen ha tudatlanságból követünk el hibát, egész életünket megváltoztathatjuk.

Hülyeségnek hangzik, pedig igaz: a péniszt el lehet törni, annak ellenére, hogy egyetlen csont sincs benne. Persze nem valódi törésről beszélünk, inkább szakadásról, de rettenetesen fájdalmas dolog. Megijedni természetesen nem kell, nagyon agresszívan kell bánni a pénisszel, hogy ilyesmi előforduljon. Ha megesik a baj, már a fájdalom jelezni fogja, hogy komoly dolog történt, de a testrész elszíneződési is mutatja a bajt. Azonnal orvoshoz kell fordulni, mert a nem kezelt pénisz a későbbiekben nem lesz működőképes.

Ugyanúgy, ahogy a nőknek, a kor előrehaladtával a férfiaknak is csökken a szexuális vágyuk. Egy új kutatás szerint harminc év fölött a tesztoszteron szintje egy-két százalékkal csökken évente, így aztán nem nehéz utánaszámolni, hogy a nyugdíjas években már nem sok jóra számíthatunk. Hatvanévesen állítólag fele olyan nagy a vágy, mint harmincévesen volt. A statisztikák is ezt a kutatást támasztják alá: a húszasok még hetente kétszer szeretkeznek, a harmincas párok már csak évente 87-szer csinálják. A negyveneseknél 70-re csökken ez a szám, a hetven év fölöttieknél pedig 17-re.

Egy férfinak (és egy nőnek is) lehetnek olyan nemi betegségei, amelyek nem látszanak, de fertőznek. Ilyen lehet a chlamydia, a herpesz, és az AIDS is. Egy kezdődő kapcsolatban érdemes kivizsgáltatni magunkat, ilyen esetekben az ész fontosabb, mint az érzelem.

A meddőség nem csupán női betegség, az esetek felében a férfinál van a vaj. Ennek kiderítése és kezelése komoly anyagi vonzattal járhat, ráadásul az erősebb nem egyáltalán nem szeret ilyen vizsgálatokra járni, pedig a hírek szerint egy prosztatavizsgálat csak fele olyan kellemetlen, mint amennyire félnek tőle. Ha azzal van baj, sok esetben egy adag antibiotikum is segíthet.

Bármilyen hihetetlen, előfordulhat, hogy a férfinak egyszerűen nincs kedve szeretkezni. A stressz, a sok munka, az alkohol, betegség - mind-mind befolyásolhatják a libidót.

A pocakos férfiak állítólag kevesebbszer kívánják a szexet. A zsír ugyanis tárolja a hormonokat, így a tesztoszteron szintje nem lesz elég magas, emiatt aztán inkább eszik, mint szeretkezik.

Míg a nőknek az a jó, ha az altájékot melegen tartják, a férfiaknak épp az ellenkezője tesz jót. A heréknek megfelelő hőmérsékletre van szükségük az ideális működéshez, ezért ha a vénával van baj, mindenképpen kezeltetni kell.


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.