Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Stohl beáldozta magát a Csillagoknak

Túlvagyunk a Csillag születik második elődöntőjén is, melynek legszórakoztatóbb pillanata az volt, amikor Stohl András leesett a lépcsőn. Az RTL Klub szerint is.

Az egész ott romlott el, hogy Ördög Nóra férfinak öltözött. Az agyamra megy, ha egy lány öltönyben van: egyetlen nőt láttam eddig, akinek jól áll, Ellen DeGenerest, de ő meg leszbikus, és még az ő csaja is nőnek szokott öltözni, nem férfinak, na mindegy.

Aztán jött Stohl, nem is jött, egyenesen gurult, le a lépcsőn. Rohadt dolog kiröhögni az ilyet, tudom én, egyszer én is seggre ültem a szombathelyi bálon, ciki volt az is, nem tagadom, de legalább nem látta kétmillió ember. Stohl viszont egy kaszkadőrt megszégyenítő módon átgördült a hátán, biztos filmforgatásokon ragadt rá valami, mert ez nagyon profi volt.

Ahogy utána az is, ahogy nem pirult el még akkor sem, mikor Fábry Sándor rákényszerítette a saját zokniját, nehogy megint elzakózzon. Mire jó, ugye, ha nem lyukas az ember zoknija. Persze ezt az egész esetet már rég elfelejtette volna mindenki, ha azóta nem erről szólna minden RTL Klub-os műsor.

Az eheti felhozatal erősebb volt, mint az előző, ezt nem győzte elégszer hangsúlyozni a zsűri. Persze megint volt egy rakás énekes, mikor az egyik lány Björk egyik dalában ötödször sziszegte a mikrofonba, hogy cssssss, agyrohamot kaptam, és elmentem inkább fürödni. Közben volt megint bűvész, aki persze megint nem jutott tovább, meg 12 éves gyerek és táncos fiúk is.

Kásás Anitára értem vissza, aki egy szörnyűséges választással gyorsan ellőtte minden esélyét, Mező Bettina viszont úgy tekergett két lepedőn a levegőben, hogy az valóban király volt, de egyértelmű volt, hogy ő sem jut tovább, hiába van jó alakja. Inkább énekelt volna!

Kocsis Tibor személyében megismerkedhettünk az operett új csillagával, persze, hogy ő volt az egyik, aki továbbjutott: a magyar le sem tagadhatná, hogy imádja a musicalt. Persze csak a fülbemászót. Jaffa együttes esélytelen volt, Kékesi Dórának meg a ruhája vitte a prímet, úgy nézett ki, mint Audrey Hepburne, de tényleg.

Ezután következetett Utasi Árpád, aki pontosan úgy néz ki, mint Bendegúz az Indul a bakterházból, erre jól rá is játszottak, ebből a filmből adott elő egy monológot. A kissrác hihetetlen jó, igazi ízes beszéddel, jó nagy adag tehetséggel, neki kellene meselemezt kiadni, nem Pap Ritának.

Bár Rontó Kitty azt a Dés-dalt választotta, amit még maga Dés is képes elénekelni, az előadás egyáltalán nem volt rossz, valami jazzes hangulatot hozott a Nagy utazás köré. Mondjuk én ezekre a lábakra nem adtam volna miniszoknyát, de nem is a lábával énekelt. Ők ketten mehetnek tovább.

Itt megint kihagytam egy énekest, meg egy szájdobolós-néptáncos triót, mert macskát etettem meg itattam, de a negyedik bekerültre visszaértem: Janicsák Veronika, énekes. A zsűri szerint nem is kellettek a félmeztelen pasik a háttérbe, mert a csaj így is tarolt, de azért én örülök, hogy ott voltak. A tuti tini bukszák mellé azért a nők is kapjanak már valamit.

Következő rész szombaton, ki ne hagyják!


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.