Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Szandinak és Norbinak már nincs szava?

Megváltozik az életünk, sorsfordító események következnek, semmi nem lesz már olyan, mint régen volt - így ültem le tegnap este a Nagy Fogyás elé. És tudják mit, tényleg.

Persze egy héten keresztül majd összepisiltem magam, hogy mit találtak ki a szuper műsorszerkesztők, akik nem csak a szereplők életét befolyásolják, de természetesen az enyémet is. Naná, hogy semmit, de azért nagyon izgi volt.

Annyi történt, hogy a múlt héten kiesett csajnak nem kellett mennie, különösebben nem indokolták, hogy miért, mer' csak, na. Erről persze a műsor két fő-fő varázslója, Szandi és Norbi mit sem tudott, amit először nem akartam elhinni, de aztán annyira meglepődtek, hogy mégis - ennyire jó színészek nem lehetnek.

Összevonták a két csapatot, most már mindenki a másik ellen küzd, értik, nem a kilók, hanem egymás ellen. Mi több, most már nem is a leadott kilók alapján hirdetünk győztest, hanem hogy a saját testsúlyának hány százalékától szabadult meg. Ez valamivel igazságosabbnak tűnik, bár még mindig él bennem a gyanú, hogy kevesebb testsúlyból nehezebb fogyni, de mindegy.

Hét hete vannak benn a versenyzők, vékonynak még mindig egyiket sem mondanám, de valószínűleg a műsor végéig sem lesznek azok. Nekem meg persze nagy a pofám, mert soha nem kellett leadnom két kilót egy hét alatt, de valaki mondja már meg, nem kevés ez? A férjem kiröhögött, közölte, az ember leadta már a teljes testsúlyomat.

A csapatok egyébként ugyanúgy megvannak, mint eddig, Szandi segít a pirosaknak, Norbi a kékeknek. Mintha egyre kevesebb jelentőséget tulajdonítanának nekik, főleg előbbinek, biztos unalmas.

Utóbbi felségével, Rékával segített kiválasztani egy eljegyzési gyűrűt az egyik versenyzőnek, ha az valóban gyémánt volt, akkor legalább két millát kóstált - jól fizetik a fogyókúrát! Az asszony persze igent mondott.

Volt még egy kis izzadás, bicikli, felülés, futás, boksz, foci. Amúgy lehetséges szobakerékpárral két óra alatt 100 kilométert megtenni? Az 50 km/h-s átlag, én csak szabadban szoktam kerekezni, de ott ez még lejtőn hátszéllel sem megy. Valaki mondja már meg, aki ért hozzá!

A jövő héten pedig, ha hiszik, ha nem, újabb sorsfordító fejlemény várható. Gondolták volna? 


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.