Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Szegedi frakkosok utaznak Belgrádba

Rövidesen újabb látványosságokkal bővül a belgrádi állatkert - írta az MTI a szerb Politika című napilapra hivatkozva. Megnyitják a pingvinkifutót, amihez a szegedi Vadasparkból kapják a madarakat. 

A pingvinek számára kialakítandó héthektáros terület mellett felújítják a nagy testű ragadozómadarak röpdéjét is, amely már hosszabb ideje üresen állt.

Adélie-pingvinek, Kép: wikipedia

A belgrádi állatkertet 1936-ban alapították, a második világháború alatt azonban kétszer is bombatalálat érte, és szinte az összes állat elpusztult. Jelenleg az intézmény körülbelül kétszáz állatfajt tud bemutatni mintegy 700 hektáron.

1989-ben lépett Szeged azon városok sorába, amelyek állatkerttel is büszkélkedhetnek. Még emberi kor léptékében sem nagy az az időtartam, amely az alapítástól máig terjed, mégis bővelkedik sorsfordító eseményekben. A Szegedi Vadaspark híres a természet védelmére tett erőfeszítéseiről, joggal tekinthetjük a fajok menedékének, a Természetvédelmi Mentőközpont pedig évente több száz állatot fogad, amelyek vadon elpusztulnának, de felépülve a Vadasparkban, visszatérhetnek természetes élőhelyükre. (Forrás: http://www.zooszeged.hu/szeged-vadasparkja)

Árva vidrakölyök Szegeden, Kép: Endrédi Lajos

PINGVINALAKÚAK
A madarak osztályának egyik rendje, melybe csak egyetlen egy család, a pingvinfélék tartozik. Szinte kizárólag a Föld déli féltekéjén élnek, Többnyire Dél-Amerika mérsékelt övi partvidékén és a környező szigeteken. Két fajuk az Antarktisz partvidékén telepedett meg. A hideg tengeráramlatokkal jóval északabbra is eljutnak: több fajuk a szubtrópusokon, sőt, egy az Egyenlítő vidékén honos.Minden más madárnál jobban alkalmazkodtak a vízi életmódhoz. Idejük java részét a vízben töltik, ahol halakat, tintahalakat és rákokat (krillt) fognak maguknak, esetenként 20 m-nél is mélyebbre merülve. Szárnyuk csak a vízben evezésre alkalmas, repülni nem tudnak vele. Másodpercenként kettőt-hármat is csapva a víz alatt hajtják magukat előre, mintha ott repülnének – a leggyorsabban úszó pingvinek sebessége eléri a 36 km/h-t. Eközben az e célokra átalakult lábukkal kormányoznak, illetve fékeznek. Úszásuk leginkább a delfinfélékéhez hasonlít, és azokhoz hasonlóan időnként ki is szökkennek a vízből. Az aranytollú pingvin, amely éppen e szokásáról kapta a nevét, akár 1,5 méter magas parti sziklákra is ki tud így ugrani. (Forrás:Wikipédia)

Írtunk egy férfiról is, akit szeretnek a madarak!  

 


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.