Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Szex a szomszéddal

Kikapcsoltam a melltartóját, és a póló mellé dobtam. A nadrágját együtt toltam le a bugyijával, rólam is lekerült a nadrág. Anyaszült meztelenül álltunk egymás előtt, már nem volt megállás.

Claire-rel a kertben ültünk, mikor feltűnt a költöztető autó. Új szomszédaink lettek, de különösebben nem érdekeltek. A 25 éves lány, Rose, és férje, Sean bemutatkozott, mi pedig segítettünk nekik kipakolni. Aztán visszamentünk a házba, és együtt tusoltunk, hogy lemossuk a rakodás porát. Utána ágyba bújtunk - az volt életünk egyik legjobb szexe, de hogy ez az új szomszédok miatt van, azt nem gondoltam.

Az első két hétben szinte alig láttuk őket, nyilván nagyon lefoglalta őket a csomagolás. Mikor már jobban ráértek, Rose átjött Claire-hez beszélgetni egy kicsit. Egy darabig pletykálkodtak, aztán Claire kiment valamiért a kocsihoz. Rose leült mellém a padra, megkérdeztem, miért költöztek ide, honnan jöttek. Semmi lényeges nem hangzott el, egyszer csak felállt, hogy mennie kell ébresztenie Seant. 

Néhány órával később - mikor Claire elment dolgozni - kopogtak az ajtón. Kinyitottam, meglepetésemre Rose állt ott. Átöltözött, apró forrónadrág volt rajta és szűk póló. Behívtam, megkínáltam egy sörrel. Ő a szoba egyik végében ült, én pedig a másikban a fotelemben. Nem tudtam, miért jött, de mivel úgyis unalmas volt a szabadnapom, örültem a társaságnak. Néhány perc után így szólt: "Szeretnék kérdezni tőled valamit, de kérlek, ne sértődj meg. Nem tudom, hogy vagytok Claire-rel, de Sean már nem figyel rám úgy, mint régen. Szeretném, ha velem lennél ma, szükségem van egy férfi érintésére. Mindketten házasok vagyunk, ez lenne a tökéletes megoldás, nem kellene egy bárban részeg alakok között keresgélni." Nagyon ideges volt, a sörösüveggel játszott.  

Nem akartam hinni a fülemnek, azt is megkérdeztem volna, mi a baj közte és a férje között. Aztán nem szóltam semmit, csak odamentem hozzá, felhúztam a fotelből és megcsókoltam. Abban a pillanatban hogy az ajkam az ajkához ért, kinyitotta a száját, és teljesen átadta magát. Kezeink felfedezőútra indultak, minden területet bejártak ruha alatt és fölött. Lehúztam róla a pólót, ő ugyanezt tette velem. Kikapcsoltam a melltartóját, és a póló mellé dobtam. A nadrágját együtt toltam le a bugyijával, rólam is lekerült a nadrág. Anyaszült meztelenül álltunk egymás előtt, már nem volt megállás. Megfogtam a kezét, és a vendégszobába vittem. 

Órákon keresztül szeretkeztünk, aztán csak feküdtünk az ágyon, a fejét a mellkasomra tette. Még többször együtt voltunk, mielőtt Claire hazaért, és másnap is átjött, és harmadnap is. Nem akartunk egymástól semmit, csak a felelősség nélküli szexet. Körülbelül egy héttel később Rose megint átjött, de valami megváltozott. Már nem volt izgalmas, különleges, megszoktuk. Többet nem jött át.

Forrás: femalefirst.co.uk


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.