Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Szexpóz–Mire jó a száj?

Most közelebbről megismerkedünk az orális örömökkel, azaz, megtanuljuk az állva szeretkezés technikáját, és kiderítjük azt is, mi szerezne örömet két ollónak, ha éreznének szexuális vágyat.

Aligha van olyan férfi, aki nem szereti, hogy szájjal kényeztetik, sőt, talán a szexuális kielégülésnek ez a módja az egyik kedvencük. Ha tehetnék, mindenhol kipróbálnák, illetve hagynák, hogy kipróbálják rajtuk. Lehet ez a moziban, a kocsiban, a mosdóban, bárhol.

Az is igaz, hogy a nőnek ez a póz nem sok kielégülést hoz, de azért örömet szerezhet, hiszen nincs is annál jobb, mint megadni a kedvesnek azt, amire vágyik.

Állva akár a hálószobában is lehet szeretkezni, de ez a póz pontosan azért jó, mert bárhol ki lehet próbálni. Ha egy elhagyatott utcácskába tévedünk, akár ott is, hiszen nem kell hozzá semmi más, csak egy nő és egy férfi. Persze azért nem árt, ha egy fal is van a közelben, hiszen a nő ennek támasztja a hátát, miközben a férfi a combjánál fogva a megfelelő magasságban tartja. Természetesen a pasinak erősnek kell lennie, nem túl kellemes dolog, ha a partnerét egyszer csak leejti.

Tipp kezdőknek: Ha elég magas, vagy felhúz egy magas sarkút, elég, ha csak felemeli az egyik lábát, és a férfi csípője köré fonja.

Tipp haladóknak: Állva lehet hátulról is...

A Kámaszútra rajongói is nagyon kedvelik azt a pózt, mikor a nő is, a férfi is az oldalán fekszik, egymásnak ellentétesen, testük pedig középen találkozik. Lábaik, mint két olló, úgy kapcsolódnak egymáshoz.

Tipp kezdőknek: Talán ez az a póz, amivel érdemes várni. Sokkal több, jobb helyzet van, amiben könnyebben lehet mozogni.

Tipp haladóknak: Ha sikerül egyszerre mozogni, nagyobb élményre számíthatnak.


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.