Én, kérem szépen drámázok, és mostanában ezt meg is fogom osztani a kedves Olvasóval.
Néha itthon is drámázok, meglehetősen heves (impulzív?) alkatomnak köszönhetően, érzelmi túltengésben égve, és két-háromhetente egy pszichodráma csoportban is játszok. E hónapban immár másodjára.
Igaz, a férjem arcára döbbenet ült, mikor a hét elején finoman jeleztem, hogy vasárnap lelépek: "Már megint?"- kérdezte elfúló hangon (nos, ő még nem tudja, hogy 120 órás a csoport).
Nehéz is egy kívülállónak elmagyarázni, miért van szüksége az ember lányának arra, hogy időről időre széttrancsírozza a lelkét, és mások továbbá saját nyavalyáival, lelki húrjainak pengetésével foglalkozzék, és önismerettel kínozza magát.
Ezt persze néha nehezen viseli el a család, hiszen vasárnap reggel 10-től este 6-ig lelkizek, ahelyett épp rántott húst paníroznék, vagy rétest nyújtanék.
Ám a panírozással szemben drámázni azért is jó, mert sokféle szerepet kipróbálhatok, sokféle énemet bújtathatom ki.
Bizonyára Önök is voltak vele úgy, hogy egyes emberek kísértetiesen hasonlítottak életük fontos résztvevőire (pl. szülőre, feleségre). Ilyen játékot játszottunk a második alkalommal.
Szimplán megérzésekre hagyatkozva háromszor is választanak néhányan: anyuka szerepre, szerető szerepre és főnök szerepre. No, ez utóbbit nem azért, mert olyan hű, de kiváló főnök lehetnék, csak állítólag jól tudnám megtestesíteni az izgága főnök szerepét. Elgondolkodtató...tényleg kemény lecke számomra a higgadtság.
De az egyik kedves csoporttársamtól kapott Kínai horoszkóp rögtön megnyugtat: tűz-sárkány vagyok. Kell ennél jobb párosítás a drámázáshoz, érzelmi játékokhoz, konfliktusokhoz? Meg önmagam megnyugtatásához, amikor tányért csapkodnék...
Aztán egy meditációs gyakorlat során megint le kellett vonnom a tanulságot, hogy az agyam megzabolázhatatlan.
Már ott kezdődnek a gondok, hogy lazuljak el, tegyem le szépen a lábamat, csukjam be a szemem.
A képzeletbeli utazás során pedig nyilván nem azon az ajtón akarok bemenni, ahová a vezető rámparancsol. Szóval, rendesen megszenvedek, mire összeszedegettem a számomra fontos szimbólumokat (fenyőt, léggömböt, lovat, sziklákat és egyéb különös dolgokat).
A lehetőség persze adott, hogy játszhassak velük, de megint lapulok, félek magamtól. Pedig izgat, hogy mit is jelképezhetnek ezek a dolgok.
Majd, majd...legközelebb?
folyt. köv.
