Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Szívem, vasárnap drámázok, nem panírozok!

Igaz, a férjem arcára döbbenet ült, mikor a hét elején finoman jeleztem, hogy vasárnap lelépek: "Már megint?"- kérdezte elfúló hangon.

Én, kérem szépen drámázok, és mostanában ezt meg is fogom osztani a kedves Olvasóval.

Néha itthon is drámázok, meglehetősen heves (impulzív?) alkatomnak köszönhetően, érzelmi túltengésben égve, és két-háromhetente egy pszichodráma csoportban is játszok. E hónapban immár másodjára.

Igaz, a férjem arcára döbbenet ült, mikor a hét elején finoman jeleztem, hogy vasárnap lelépek: "Már megint?"- kérdezte elfúló hangon (nos, ő még nem tudja, hogy 120 órás a csoport).

Nehéz is egy kívülállónak elmagyarázni, miért van szüksége az ember lányának arra, hogy időről időre széttrancsírozza a lelkét, és mások továbbá saját nyavalyáival, lelki húrjainak pengetésével foglalkozzék, és önismerettel kínozza magát.

Ezt persze néha nehezen viseli el a család, hiszen vasárnap reggel 10-től este 6-ig lelkizek, ahelyett épp rántott húst paníroznék, vagy rétest nyújtanék.

Ám a panírozással szemben drámázni azért is jó, mert sokféle szerepet kipróbálhatok, sokféle énemet bújtathatom ki.

Bizonyára Önök is voltak vele úgy, hogy egyes emberek kísértetiesen hasonlítottak életük fontos résztvevőire (pl. szülőre, feleségre). Ilyen játékot játszottunk a második alkalommal.

Szimplán megérzésekre hagyatkozva háromszor is választanak néhányan: anyuka szerepre, szerető szerepre és főnök szerepre. No, ez utóbbit nem azért, mert olyan hű, de kiváló főnök lehetnék, csak állítólag jól tudnám megtestesíteni az izgága főnök szerepét. Elgondolkodtató...tényleg kemény lecke számomra a higgadtság.

De az egyik kedves csoporttársamtól kapott Kínai horoszkóp rögtön megnyugtat: tűz-sárkány vagyok. Kell ennél jobb párosítás a drámázáshoz, érzelmi játékokhoz, konfliktusokhoz? Meg önmagam megnyugtatásához, amikor tányért csapkodnék...

Aztán egy meditációs gyakorlat során megint le kellett vonnom a tanulságot, hogy az agyam megzabolázhatatlan.

Már ott kezdődnek a gondok, hogy lazuljak el, tegyem le szépen a lábamat, csukjam be a szemem.

A képzeletbeli utazás során pedig  nyilván nem azon az ajtón akarok bemenni, ahová a vezető rámparancsol. Szóval, rendesen megszenvedek, mire összeszedegettem a számomra fontos szimbólumokat (fenyőt, léggömböt, lovat, sziklákat és egyéb különös dolgokat).

A lehetőség persze adott, hogy játszhassak velük, de megint lapulok, félek magamtól. Pedig izgat, hogy mit is jelképezhetnek ezek a dolgok.

Majd, majd...legközelebb?

folyt. köv.


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.