Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Támadják a Piac és Profitot Demcsák Zsuzsa miatt!

A Magyar Nemzet újságírója megtalálta Demcsák Zsuzsa szüleinek munkahelyét, a Piac és Profit Kiadót, s Demcsák Máriának, a Piac és Profit főszerkesztőjének feltett kérdéseik egyértelműen arra utalnak, hogy céljuk a lejáratás és mocskolódás. A sort folytatva, tegnap este a Hír TV közölt hasonló lejárató, és minden bizonyítékot nélkülöző támadást. Nézzük az eseményeket időrendi sorrendben!

A Magyar Nemzet újságírója megtalálta Demcsák Zsuzsa szüleinek munkahelyét, a Piac és Profit Kiadót. Az alábbiakban olvasható kérdéseikből kitűnik, hogy az újságot és a céget szeretnék lejáratni, bemocskolni. A kiadó ügyvezetője és a lap főszerkesztője válaszát eljuttatta a hazai média írott és elektronikus képviselőinek is.

Demcsák Mária, a Piac és Profit Magazin főszerkesztője a következő kísérőmondatokkal adta tovább a médiumoknak a válaszát és a kérdéseket:

Tisztelt Laptársak, Kollégák!

Az alábbi Magyar Nemzet által a Piac és Profit Kiadónak feltett kérdéseket, és a válaszomat eljuttatom nektek is, s rátok bízom, mit tesztek vele. Nekem már nagyon elegem van abból, hogy csendben vagyunk, azok, akik ezt az újságírói szakmát még hitelesen, a sajtó etikájának megfelelően űzzük.

Lányom, Demcsák Zsuzsa példátlan meghurcolása után, úgy látszik, bennünket is ez a sors vár.

Kérlek benneteket, tegyétek közzé az írásomat. S ha lehet, ne  ártsatok, hanem használjatok vele.

Köszönöm,

Demcsák Mária

főszerkesztő

 

A Magyar Nemzet kérdései

Tisztelt Főszerkesztő Asszony!

Lapunk cikket ír a Piac és Profit magazin kiadói jogának 1997-es értékesítéséről, hogy az miként került a Demcsák-család érdekeltségébe. Kérem, kérdéseinkre válaszoljon: 

- Igaz-e, hogy a Demcsák-család egzisztenciáját biztosító Piac és Profit lap kiadói jogát jelképes áron saját érdekeltségének adta el, mint az Exkluzív Kft. ügyvezetője?

- Ha nem, akkor, hogyan került a lap kiadói joga az Exkluzív Kft.-től a férje által vezetett Piac és Profit Kiadó Kft.-hez?

- Volt-e taggyűlési határozat az Exkluzív Kft. kiadói jogának értékesítése előtt?

- Ha nem, akkor a taggyűlési hozzájárulás nélkül, törvénybe ütköző módon megvalósult tranzakciónak voltak-e büntetőjogi vagy polgári peres következményei és ezek lezárultak-e?

- Miért adták el az Exkluzív Kft. a kiadói jogot, ha a lap sikeresen indult és az első perctől nyereséges vállalkozásnak bizonyult?

- Úgy tudjuk, a kiadói jog értékesítése során érkezett egy húsz millió forintos ajánlat is, azt végül mégis csak két millió forintért értékesítették. Ezt meg tudja-e erősíteni?

- Milyen kapcsolat van a Kápé Kiadó Kft. és a lapot alapító Exkluzív Kft. között? Ma tartják-e a kapcsolatot?

- Üzlettársának, a lap munkatársának, Merth Lászlónak milyen szerepe volt a kiadói jog 1997-es értékesítésében?

A tájékoztatást előre is köszönjük.

Demcsák Mária válasza a Magyar Nemzet kérdéseire

Kedves Török László kolléga !

Már vártam, hogy a Magyar Nemzet, lányom, Demcsák Zsuzsa kormányszóvivői megbízása okán, mikor kezd el szüleinek családi vállalkozásával foglalkozni.

Megpróbáltam az Önök fejével gondolkodni ( ami azért nagyon nehéz, mert másfajta újságírói etikát, tisztességet gyakoroltam és gyakoroltattam munkatársaimmal az elmúlt 24 évben), s kitalálni, ugyan hol és milyen "fogást" találhatnak rajtunk (mert a szándékuk vitathatatlanul az, hogy írjanak le minél több, lejáratásra okot adható félinformációkat, melyek azután már a maguk önálló útját járhatják),  egy olyan újságkészító csapatról, amelyik saját pénzéből, tehetségéből, erejéből próbál meg boldogulni ezen a nagyon is nehéz kiadói piacon.

Tevékenységével, minőségi munkájával, elkötelezett újságírói hitvallásával a Piac és Profit elismertséget vívott ki a gazdasági életben és a kiadói szakmában.

Most ezt próbálja meg kikezdeni a Magyar Nemzet.

Az újság kérdései tele vannak fals információkra alapozott állításokkal, melyekre cáfolatot kérnek tőlem.

Régóta figyelem ezt a technikát, amivel már nagyon sok embert, céget szerkesztettek ki, akik, amelyek már ezek után csak magyarázkodni, védekezni kényszerültek, s azt is jobbára a bíróságon. De addigra már lejáratódtak, meghurcolták őket, elvesztették a becsületüket, károsodtak üzletileg, erkölcsileg.

Most velünk is ezt szándékoznak tenni?

Térjünk vissza a kérdéseihez.

A Piac és Profit gazdasági magazint készítő csapat először egy Exkluzív Kft. nevezetű cég lapjaként indult. A lap know-how-ja a  lapkészítő csapaté volt. Az Exkluzív Kft. tulajdonosainak másik két lapjuk is volt, de egyiket sem voltak képesek finanszírozni.

A harmadik Piac és Profit lapszám kiadása már ellehetetlenült. A nyomda megtagadta a további együttműködést a kifizetetlen számlák miatt. A Merth Mix Kft. jelentkezett új tulajdonosként. Ügyvezető igazgatóként nekik adtam el, más vásárló nem lévén, a lap jogait. A jogok eladása teljesen jogszerűen, a gazdasági társasági törvény rendelkezéseinek megfelelően történt. Nem volt semmiféle "stikli", mint amit sejtetni engedtek a kérdéseikben. Az új tulajdonos kifizette a vételárat az Exkluzív Kft.-nek, az a vételárat befogadta, vissza nem küldte, nem perelte, nem kifogásolta. S folytatta a lapkiadást, átvéve az összes adósságot és a stábot. A Merth Mix Kft. egy idő után átalakult Piac és Profit Kiadó Kft.-vé. Először 13 tulajdonossal indult, már csak 8-an vannak, túlnyomórészt magánszemélyek, a lap készítői, a kiadónál dolgozók. Ebben az új cégben csak későbbiekben szálltam be, szerény tulajdonhányaddal. (Egyébként 23 millió forint volt az indulótőke!)

A Piac és Profit gazdasági magazin lapnyilvántartási  regisztrációja körül volt némi vita, melyre az Exkluzív Kft. új ügyvezető igazgatója a lapalapítói és kiadói jog lemondásának nyilatkozatával pontot tett. Nem volt semmiféle per ebben az ügyben. A régi és új tulajdonosok megegyeztek, a lapjogok törvényesek.

A Piac és Profit Kiadót ügyvezető társammal együtt én vezetem. Férjem sem alapító tulajdonosként, sem ügyvezetőként nem jegyzi a céget. Évekkel később került be a családi cégbe, hogy munkájával, szakértelmével segítse a vállalkozást. Kiadói igazgatói funkciókat lát el.

A Piac és Profit Kiadó nem csak a Demcsák család érdekeltsége, nekünk kettőnknek a férjemmel még egyszerű többségünk sincs. A 360 millió forintos forgalmat hatalmas erőfeszítéssel, rengeteg munkával érjük el, nagyon szerény, tisztes nyereséghányaddal. Melyből még nem került szétosztása a tulajdonosok között egy fillér sem, nem vonható még ki egy fillér sem a vállalkozásból.

Ezt a válaszomat eljuttatom a sajtó több jeles képviselőjéhez. Teszem ezt azért, hogy felhívjam a figyelmet arra,  hogy szakmánk mélyponton van, s a hiteles sajtó elveszett. S ne idézzünk, utaljunk olyan sajtómegjelenésekre, melyek  már  számos elvesztett sajtóper okán, nem hiteles információkat, tényeket tartalmaznak. Ha átvesszük az ilyen cikkek tartalmát, óhatatlanul hatalmas reklámot adunk annak a sajtóterméknek, amely erre nem érdemes.

Üdvözlettel,

Demcsák Mária

főszerkesztő

A Piac és Profit, valamint a PP online szeretne cikket megjelentetni a Magyar Nemzet kiadójának finanszírozási és tulajdonosi hátteréről. Kérdéseinket eljuttattuk Liszkay Gábor úrnak. Várjuk a választ, hogy megoszthassuk olvasóinkkal.Tisztelt dr. Liszkay Gábor ügyvezető-főszerkesztő Úr!

A Piac és Profit üzleti magazin és a www.piac-profit.hu online magazin írni szándékozik a Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft.-ről és annak kiadványáról, a Magyar Nemzetről. Kérdéseinkre szeretnénk választ kapni minél hamarabb.

Szeretnénk ismertetni Önökkel, hogy lapjaink csak hiteles információval dolgoznak, nem írnak le semmi olyat, amit a cikk alanya ne hagyna jóvá. A mi esetünkben nem kell attól tartani, hogy az Önök háta mögött, tudtuk nélkül, leírunk az Önök kiadójára vonatkozó, a hírnevét, üzleti érdekeltségét, hitelét csorbító információkat, állításokat.

Kérdéseink a következők:

1. Nagyon sok sajtóperről hallani, melyeket a Magyar Nemzet ellen indítanak az ott kicikkezett magánszemélyek, politikusok, üzleti vállalkozások. Hány sajtóper van jelenleg folyamatban az újság ellen, eddig hányat nyertek meg jogerősen és hányat veszítettek el?

2. A Nemzet Kft alaptőkéje a cégadatok szerint 21 millió forint. Hogyan lehet ilyen kis tőkével üzemeltetni egy országos napilapot, melyet veszteségesen vettek meg, s rendkívül nagy rezsivel, forgalommal dolgozhatnak. Tapasztalatból tudom, hogy a lap bevezetése, s hirdetők odaszoktatása időt vesz igénybe, addig a veszteséget finanszírozni kell valamiből. Önök ezt hogyan oldották meg?

3. Milyen üzleti vagy egyéb más kapcsolatban vannak a politikai pártokkal, közöttük a Fidesszel?

4. Mi igaz abból, hogy a lap tartalmának valódi irányítója Simicska Lajos? Mert ezt beszélik politikai és értelmiségi körökben.

5. Milyen szerepe van a Magyar Nemzet finanszírozásában a US- Kennett Pike Wilmington nevű, delaweri bejegyzésű cégnek? Offshore cégről van szó? Kik állnak mögötte?

6. Önnek, Liszkay Gábornak mekkora tulajdonrésze van, és milyen körök állnak a Pro-Aurum Vagyonkezelő Rt. mint tulajdonos mögött?

7. Mekkora évi forgalmat bonyolít le a cég, s nyereséges, illetve veszteséges volt-e az elmúlt években?

Köszönöm előre is a kérdésekre adott válaszokat.

Üdvözlettel

Demcsák Mária

főszerkesztő

"Tegnap este vezető hírben közölte a nagy nyilvánosság előtt a Hír Tv, hogy állítólagos valamikori üzlettársam szerint loptam, s fenyegettem maffiakapcsolataimmal. Ez a mocskolódás már minden határt átlépett.
Kérem a felelős médiumokat, ne terjesszét szét a mocskot, a bizonyíték nélküli, nyilvánvalóan a megsemmisítésemre és lányom további lejáratására irányuló szennyet."

A Hír TV a pénteki esti híradásaiban arról számolt be, hogy a Piac és Profit emblematikus embere, Demcsák Mária, én, aki főszerkesztője és ügyvezetője vagyok a lapnak és a kiadónak, kétes üzleti ügyeivel még tovább nehezítheti Demcsák Zsuzsa, tehát a lányom életét. Megszólaltattak egy Ács László nevezetű embert, akinek a vádaskodásait tényként fogadva el, egyszerűen lopással, alvilági kapcsolatokkal vádoltak meg engem, a jó hírű, elismert újságíró-főszerkesztőt.

A Magyar Nemzethez és a Hír TV-hez méltó "újságírói" eszközökkel bemocskoltak.

Nem kívánom újból kommentálni, hogyan működnek ezek a médiumok. Azon nagyon elgondolkodom, miért akarják tönkretenni lányomat és a családot, Miért ez a feneketlen gyűlölet, ellenállás, acsarkodás? Mitől félnek? Olyan nagyon nagy veszélyt jelent Demcsák Zsuzsa a kormányszóvivői poszton, hogy ekkora erővel kell nekimenni?

Ács Lászlóról, aki rengeteg ocsmányságot nyilatkozott, a következőket tudom elmondani.

Ács László nem volt az Exklúzív Kft. ügyvezetője sem előtte, sem akkor, amikor a Piac és Profit know-how-ját és az azt készítő csapatot befogadták, sem akkor, amikor az eladásra került. Ács László nem volt a szóban forgó kft. négy cégtulajdonosának egyike sem, illetve azok hivatalos képviselője sem.

Ács Lászlót az Exklúzív Kft. ügyvezetőjeként azok után jegyezték be, hogy a Piac és Profit lapalapítói és kiadói jogát eladtam és lemondtam az ügyvezetőségről. A lap know-how-járól egyébként a lapkészítők rendelkezhettek, az övék volt a döntési jog. Sem Ács László, sem a kft. tulajdonosai nem indítottak pert, sőt, az Ács Lászlót követő ügyvezető igazgató maga adott nyilatkozatot a lapnyilvántartásnak arról, hogy valóban eladták a lapalapítói és kiadói jogokat.

Ács László sirámairól, miszerint nem volt más tulajdona a kft.-nek, mint a Piac és Profit, csak annyit: az Exklúzív Kft. tulajdonába pakolták a tulajdonosok a Demokrata című újságot, valamint rendelkeztek még egy jelentős irodaházzal (melyet fegyveres őrök védtek), és a KÁPÉ című lappal.

A Hír TV és a Magyar Nemzet olyan embert szólaltatott meg és sároztatott be engem általa, aki nem volt sem tulajdonos, sem ügyvezető. Ennek az embernek az állításait tényként közölve, hírnévrontást követett el nagy nyilvánosság előtt.

Szeretném, ha Ács László úrtól megkérdeznék, miért csak most jut eszébe a nem is őt ért veszteségért bűncselekménnyel vádolni? Miért nem tette meg 10 évvel ezelőtt? Természetesen azért, mert semmi jogalapja nem volt hozzá. Szeretném, ha dokumentumokat kérnének tőle, s azt alaposan átolvasnák.

Mennyit kapott és kitől, hogy odaálljon a tv kamerái elé, és bemocskoljon egy tisztességes és elismert tevékenységet végző csapatot, és meggyalázzon egy családot?

Bizonyítsa be, hogy megfélemlítettem, megfenyegettem, és ő megijedt, ezért hallgatott 10 évig. Mert azt állítja burkoltan, de a Hír TV már tényként, hírben közölte, hogy a maffiát akartam rázúdítani, azért félt. Milyen maffiát? Talán csak nem azt, akivel majd a 8 évvel utána megismert vőm volt állítólag kapcsolatban? Ez szinte "gyönyörű", bravúros összemosás. Az újságírás, a hiteles újságírás arról ismerszik meg, hogy a médiumok, mielőtt leírnak és közölnek valamit, meggyőződnek a forrás, az adatok hitelességéről.

Az utcáról bejött, valamiért sérelmeiket dédelgető emberek bosszújára alapozott mende-mondából vádat, hírt gyártani, csak az érdekelt, akinek, amelynek csak egy a célja: ürügyet találni értékek tönkretételére, emberek, ügyek, hitek lejáratására. Mégpedig megrendelésre. Kinek a megrendelésére?

Azt kérdezem, meddig tart még ez a mocskoló, lejárató hadjárat lányom és a családom ellen?

Demcsák Mária

 


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.