Képzeld el, hogy életed egyik legnagyobb rockkoncertjét élvezed valahol Európában. Számomra ez a U2-t és Berlint jelentette nemrég. Egyébként is imádom a német fővárost! Lépten-nyomon találsz egy egészen különlges múzeumot, könyvesboltot, ja, és utána rögtön egy kávézót, ahol olvasgathatsz!
Történt, hogy barátinkkal jegyet vettünk a fantasztikus ír banda elképesztő koncertjére. Már Berlinben, a reptéren vettünk egy napi jegyet a tömegközlekedésre. A szállást is úgy foglaltuk, hogy viszonylag jó helyen legyünk, vagyis időben megérkezzünk az Olimpiai Stadionba. Kiderült, hogy körülbelül 30 perc az út.
A koncertről már írtam, de jött a hazaút. Akik nem olvasták a beszámolómat, azoknak mondom, hogy 11-12 fok volt, és szakadt az eső a koncert végéig. Legalább másfélóra volt, mire leértünk a metróba, majd jött újabb 3/4 óra, mire felfértünk egy kocsiba. Valamilyen tömegközlekedési ok miatt a negydik megállónál közölték az utasokkal, hogy nem megy tovább a kocsi. Mentesítő járat - akkor még - nem volt.
Egy kitünő, berlini, tömegközlekedési applikáció segítségével megállapítottuk, hogy már semmi nem jár, amivel a szállásunkra hazajuthatnánk. Akkor már annyira fáztunk, hogy úgy döntöttünk, taxit fogunk. Néhány perccel később ez sikerült is. Ismerjük Berlint annyira, hogy tudtuk, a lehető legrövidebb úton szeretett volna minket hazaszállítani gépkocsivezetőnk. Majd ő kért elnézést, mert a kormányzati negyednél éppen lezártak egy utat, amiről nem tudott, és más lehetőséget kellett választania. A kicsi kitérővel is nagyjából ötször akkora utat tettünk meg a német fővárosban, mint az említett utas Siófok és Zamárdi között! Mindezt kevesebb, mint NEGYED ekkora euróért!
A középkorú férfi nagyon kedves volt. Hallotta, hogy baj van metróval, de eszébe sem jutott kihasználni a helyzetet, és többet kérni! Természetesen tudta, hogy külföldiek vagyunk.
Még ő kért elnézést, hogy ilyen nehézségeink adódtak a német főrásban! Majd a szálloda előtt megfordult a záróvonalon, hogy közvetleün az ajtónál szálhassunk ki - hajnali fél háromkor az esőben, a hidegben. Kérdő tekintetemre elmosolyodott, és annyit mondott, hölgyem, ez is Berlin! Na, én ezt nevezem országimázsnak!
Te, barátom, aki elkértél 54 ezer forintot, te nyugodtan bújtál ágyba, másnap nyugodtan néztél tükörbe? Vagy mit szólnál, ha a számodra legkevesebb embert egy kollégád ugyanilyen tarifával vinné például orvoshoz, hogy kihasználja a helyzetet? Na, most aludj jól, ha tudsz...!
