Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Tilla és Pilz Olivér is listára került

Az RTL Klub Hírigazgatósága idén is összeállított egy listát, melyen a szereplők valamennyien megérdemelnék az Év Embere címet. A tíz jelöltre december 31-ig szavazhatnak a nézők. Immár ötödik alkalommal hirdették meg a díjat, és euúttal is 10 név szerepel a listán. Olyan emberek, akik a szerkesztőség szerint 2016-ban emberségükkel, kitartásukkal, vagy akár teljesítményükkel példát mutattak. A listára felkerültek civil szervezetek, közösségek és egy zenekar is.

Király Gábor, Kép: RTL

A 2016-os listán szerepel Király Gábor, az Európa-Bajnokságra kijutott labdarúgó-válogatott kapus legendája. A Pamkutya néven ismert testvérpár, akik szinte minden egyes megmozdulásukkal felrobbantják az internetet, szintén esélyes lehet a 2016-os elismerésre. Pilz Olivérre is várják a szavazatokat, aki a miskolci Herman Ottó Gimnázium matematika-fizika-biológia szakos tanáraként tette közzé a tantestület nyílt levelét, amelyben a döntéshozók és az egész társadalom figyelmét szerették volna felhívni az oktatás súlyos problémáira. A levél kapcsán szerveződött a Tanítanék Mozgalom.

Pilz Olivér, Kép: RTL

Az egyik legnépszerűbb új generációs magyar zenekar, a Halott Pénz is szerepel az Év Embere listáján. Dalaikat, klipjeiket millióan nézik az interneten. Egy másik csapat, a Budapest Bike Maffia is versenyre kelhet idén. A bringás segítők eddig ismeretlen módon próbálnak meg segíteni a rászorulókon, rendszeresen tartanak úgynevezett közösségi főzéseket, az elkészült ételeket pedig maguk hordják ki a rászorulóknak. A szemléletformáló közösségi tér, Budapest első fogyatékossággal élő emberek által üzemeltetett kávézója, a Nem Adom Fel Cafe is esélyes díjra.

Nem Adom Fel Café, Kép: RTL

A társaság szeretné megmutatni mindenkinek, hogy ők is akarnak, és tudnak dolgozni. A nézők Till Attilára, a Tiszta szívvel rendezőjére is leadhatják online voksukat december 31-ig. A rendező második nagyjátékfilmjét Magyarország az Oscar-díjra a legjobb idegen nyelvű film kategóriában jelölte.

Till Attila, Kép: RTL

Nem volt kérdés, hogy Horváth Kornél, Kossuth-díjas ütőhangszeres művésznek is helyen van az Év Embere listáján, akinek technikája kuriózum világszerte, ezért folyamatosan turnézik itthon és külföldön. Akár a világ legjobb ütőhangszerese is lehet, mivel idén őt is jelölték a díjra. A legnépesebb csapatként az Országos Onkológiai Intézet és a Semmelweis Egyetem transzplantációs klinikájának mintegy 20 fős egysége is szerepel az RTL Hírigazgatóságának listáján. A Transzplantációs Orvoscsapat Magyarországon először végzett egyszerre tüdő és vese átültetést egy betegen. Nekik köszönhetően egy 40 év körüli férfi kapott új esélyt egy jobb életre. A nyáron végzett műtét sikerült, a beteg ugyanattól a donortól kapta a két szervet.

Az orvoscsoport, Kép: RTL

A tízes listán ott van még Lakatos Norbert is. A 25 éves apa történetét először az RTL Híradó nézői ismerhették meg, ugyanis ő volt az, aki miután beteg kislányát kezelték a kistarcsai kórházban, hálából felajánlotta, hogy kifesti az intézmény egyik nővérszobáját. Azt akarta elérni, hogy a kórház dolgozói ne veszítsék el hitüket a hivatásukban. Később több intézménynek is segített.

Az Év Embere szavazás december 31-ig tart. A nézők ezen az oldalon adhatják le voksaikat. A jelöltekről pedig bővebben ezen az oldalon olvashatsz! 

Bizánci dallamok a Bazilikában
15 éves a Magyar Örökség és Budapest Márka díjjal kitüntetett Szent Efrém Férfikar. A Liszt-díjas Bubnó Tamás által 2002-ben alapított kórus missziójának tekinti a kultúrák közötti párbeszéd kialakítását. Fő céljuk, a bizánci rítusú keresztény világ vokális örökségének kutatása, bemutatása és népszerűsítése mellett az európai kortárs zene új kompozícióinak megszólaltatása és a magyar férfikari hagyomány – Liszt, Bartók, Kodály, Ligeti – ápolása.


Varázslatos vintage esküvők

Varázslatos vintage esküvők 

A múlt század nosztalgiája már évek óta visszaköszön az esküvői trendekben, és a vintage stílus rajongóinak cseppet sem kell elkeseredniük: ez a téma folyamatosan népszerű.
6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap

6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap 

Az utóbbi évtizedekben érezhetően felgyorsult a világ, nem csoda tehát, ha sokszor úgy érzed, a nap túl hosszú, az energiád azonban túl kevés hozzá.
Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon?

Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon? 

  Az őszi hónapok sokak számára egyet jelentenek a megfázással: kaparó torok, orrfolyás és levertség mindennapos vendég ilyenkor. Az időjárás változása kihívást jelent az egészség megőrzése szempontjából, és sokan keresnek természetes megoldásokat a tünetek enyhítésére.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.