Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Új életet adott a lányának

Szervátültetés. Emberek ezrei várnak erre a varázsos szóra, amely számukra az életet jelenti. Magyarországon minden ember szerve felhasználható halála után, ha nem kötötte ki még életében, hogy nem hajlandó donorrá válni.

A szervátültetés legsikeresebb ideje, minden kétséget kizárólag a huszadik század, hiszen nemcsak arra lett képes az orvostudomány, hogy az agyhalottak szerveit ültessék be betegek szervezetébe, hanem arra is, hogy élő donoros átültetést hajtsanak végre.

A szervtranszplantáció azonban évezredes múltra tekint vissza, az első - ugyan sikertelen - átültetést az ókorban végezték, két arab orvos egy halott mór katona lábát ültette át egy római katonára, aki a harc során elvesztette végtagját. A beteg túlélte a beavatkozást, de néhány nap múlva meghalt. Azóta szerencsére sokat fejlődött az orvostudomány, mára egymillió azoknak az embereknek a száma, akik így kaptak esélyt a hosszabb életre.

Ma Magyarországon körülbelül hatvanan halnak meg évente amiatt, mert orvosaik nem találtak nekik időben megfelelő szervet. Nyolcszázan vannak várólistán, minden esztendőben nagyjából négyszáz transzplantációt végeznek. Elsöprő többségük agyhalott donor szerveit használja fel, és csak alig öt százalékban származik az életmentő felajánlás élő embertől. Ebben utolsók vagyunk Európában.

Nemrég több csatornán látható, és több újságban is olvasható volt annak az alig kétéves kislánynak a története, akinél születése után az orvosok végzetes májbetegséget diagnosztizáltak. A család több hónapig volt kénytelen nézni a baba szenvedését, akinek elzáródott az epeútja, és akinek nem találtak donort. Ezért a szülők megvizsgáltatták magukat, hátha az ő májuk egy darabja megfelelne gyermeküknek. Szerencsére az édesanya megfelelő donornak bizonyult, így mája egy darabjával megmenthette lánya életét.

Ám a kislány története kivételnek számít Magyarországon, hiszen 171 donációból mindössze 11 esetében adja segít egészséges ember a másikon. Csak hogy az arányokat lássuk, Amerikában és Norvégiában ez ötven százalék fölötti.

Ám azzal, hogy a beteg megkapja a donor szervét, még nem ér véget minden probléma. A szervezet ugyanis kilökheti az új vesét, májat, szívet, tüdőt. Azért, hogy ez ne történjen meg, a pácienseket immunszupresszív gyógyszerekkel kezelik, amelyek gátolják az immunrendszer működését, és bár ez megvédi a szervet, kiszolgáltatottabbá teszi a szervezetet mindenféle fertőzésnek, és fogékonyabbak lesznek egyes daganatos betegségekre is.

Mindezen veszélyek ellenére azok az emberek, akik új szervet kaptak, hálát adnak a sorsnak, hiszen ahogy ők mondják: a halál segített nekik abban, hogy újjászülessenek.


Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.
Így készíthető olajos macerátum házilag

Így készíthető olajos macerátum házilag 

Az olajos macerátumok készítése régre nyúlik vissza, hiszen a természet gyógyító erejét már évezredekkel korábban elhoztuk az otthonunkba.
Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra

Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra 

A női és férfi szervezet egészsége sokszor más jellegű figyelmet kíván. Bár a hétköznapi rohanásban hajlamosak vagyunk a kellemetlen tüneteket elbagatellizálni, a korai odafigyelés gyakran meghálálja magát. 
A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez!

A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez! 

Bevallom, amikor először hallottam a gyaloglópadról, kicsit szkeptikus voltam.
6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez

6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez 

Nőként sokat kombinálunk, ami időnként bosszantó, de néha nem is rossz szokás. Kiváltképp akkor, ha olyan szituáció előtt állunk, mint egy lakásból való költözés az új családi házba.
Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban?

Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban? 

Amikor a meleg napokon pihenni indulunk, mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, és ebben a bőrünk ápolása különösen fontos szerepet kap.
Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is

Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is 

Az otthoni tartós szőrtelenítés egyre népszerűbb megoldás azok körében, akik szeretnének hosszú távon megszabadulni a nem kívánt szőrszálaktól anélkül, hogy időt és pénzt áldoznának drága szalonkezelésekre.
Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.