Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Új kézben a Miss World

2006-tól a magyar és külföldi befektetők tulajdonában lévő Magyarország Szépe Kft. rendezi meg a Miss World magyarországi szépségversenyét. A Miss World Hungary gálaestjének díszvendégeként, a magyarországi rendezvény történetében először, jelen lesz a Miss World szépségverseny alapítója, Julia Morley és a 2005-ös Miss World, az izlandi Unnur Birna Vilhjalmsdottir is.

A döntő háziasszonyaként az MTV ismert televíziós műsorvezetőtjét, Tornóczky Anitát láthatja majd a közönség. A tévénézők a magyarországi döntőt az M1-en követhetik nyomon.

A Miss World versenyeket 1951 óta rendezik meg ma már a világ több mint 140 országában. Magyarországon 15 éves múltat tudhat magáénak a versengés, és olyan mára ismert arcok nyerték már el a koronát, mint Horváth Éva (1998) vagy Kapocs Zsóka (2001).

Fásy Ádám, aki az elmúlt 15 évben szervezte a magyar döntőt, a továbbiakban nem működik közre az esemény szervezésében és kommunikációjában, a döntő előtt még e hónapban egy gálaműsorral búcsúzik.

A Magyarország Szépe Kft. célja, hogy a hazai Miss World versenyt olyan szépségversennyé formálja, amelyben a szépség nem csak önmagáért jelenik meg, hanem olyan hozzáadott értékeket tud felmutatni, mint amelyet a Miss World világverseny szerte a világon képvisel.

"A szépségversenyek sorában a Miss World azzal vívott ki magának ismertséget, hogy a külső szépséghez belső értékeket társítva olyan karitatív célok mellé áll, amelyeket társadalmilag fontosnak, emberileg vállalhatónak érez. A Magyarország Szépe Kft. elsősorban épp azért vette át a Miss World licenszjogát, mert egy olyan világszínvonalú, a glóbuszunk számos országában megrendezett esemény magyarországi adaptációjáért felelhet, amelyhez jótékony célú tevékenység is társul." - hangsúlyozta Gyulai Zoltán, a társaság ügyvezető igazgatója.

Az új jogtulajdonos 2006. július 7-én rendezi meg a Miss World Hungary döntőjét, amelynek helyszíne a Millennáris lesz. A versenyre 2006. június 10-ig lehet jelentkezni a www.missworld.hu website-on.


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.