Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ütött, pofozott és ordított. Ők meg megvilágosodtak

Kiabál, pofozkodik vagy rásuhint a tanítványok népes seregére, ha ostobaságot kérdeznek. Mégis a legnagyobbak között tartják számon.

A nagy vallási tanítómesterek közül számomra kivételesen érdekes figura a kínai buddhizmus (csan buddhizmus) egyik legjellegzetesebb alakja, az 1100 éve élt Lin-csi apát, akivel kapcsolatban gyakorta olvashatjuk, hogy  "ha nem állt volna buddhista szerzetesnek, bizonyára rablóvezér lett volna belőle"

Lin-csi a kilencedik században halt meg, de egészen a 12. századig az ő tanítványai voltak a csan-buddhizmus mesterei. Ha valaki kezébe veszi reggeli beszélgetéseiről és példázatairól szóló könyvét, néha bizony igencsak furcsa dolgokat olvashat róla.

A  csan buddhizmus fontos alapelve, hogy nem támaszkodik írásokra, s ezt jól példázza Lin-csi apát iskolája is, ahol tanításai szerint a megélésre és a szavak nélküli átadásnak van elsődleges szerepe. Az emberi lelkek közti kommunikációt pedig nehéz szövegen keresztül átadni.

Lin csi szerint semmi sem fontos, sem Buddha, sem a tan, hanem csak az, hogy az ember megtapasztalja az istenélményt, a megvilágosodást:

 "Barátaim, megmondom nektek: nincs Buddha, nincs szellemi út amit követni kell, nincs gyakorlás és nincs megértés. Mi után szaladtok ilyen hevesen?"

Tanítási eszközei őszinték és nyíltak, bár mai szemmel nézve erőteljesek és kemények is voltak. Talán ezért is hatnak furcsának ezek a történetek: néhol szeszélyesek, néhol hóbortosak. Lin- csiről elmondható, hogy hiába is várjuk tőle, hogy szájbarágósan elmagyarázza a dolgokat, helyette inkább csak ordít  vagy épp megbotozza az érdeklődő tanítványokat. Jobb esetben mond, vagy mutat valami különöset.

A példázatokban gyakran felbukkanó verés, botozás vagy pofon valójában nem büntetés, hanem egyfajta őszinte érzelemnyilvánítás, célja a hirtelen sokkhatás elérése, amivel a megvilágosodáshoz lehet elsegíteni a tanítványt. Ahogy ezt a következő történet is szemlélteti:

"Egy Ting nevű szerzetes jött Lin-csi mesterhez, és megkérdezte tőle, mi a buddhizmus lényege.

A mester leszállt a székéből, pofon vágta és hátrataszította.

Mihelyt Ting visszanyerte az egyensúlyát, mint aki lecövekelt, meg se bírt mozdulni.

- Mit állsz ott, Ting? - szólt mellette egy szerzetes. - Borulj le a mester előtt!

Ahogy Ting hajolni készült, hirtelen világosság gyúlt az agyában. "

 A buddhizmus szellemiségér jellemző, hogy Lin-csit még ellenfelei sem támadták, inkább óriási tisztelettel tekintettek rá, különcködései mögött is misztikus erőt véltek felfedezni.

Mi pedig, példázatait lapozgatva néha azon kapjuk magunkat, hogy a történetek kiváltotta nevetés önmagunknak is szól.

Az idézetek forrása: www.terebess.hu

                                 

          


6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap

6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap 

Az utóbbi évtizedekben érezhetően felgyorsult a világ, nem csoda tehát, ha sokszor úgy érzed, a nap túl hosszú, az energiád azonban túl kevés hozzá.
Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon?

Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon? 

  Az őszi hónapok sokak számára egyet jelentenek a megfázással: kaparó torok, orrfolyás és levertség mindennapos vendég ilyenkor. Az időjárás változása kihívást jelent az egészség megőrzése szempontjából, és sokan keresnek természetes megoldásokat a tünetek enyhítésére.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.