Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Vagyóczky Tibor, a legjobb szemű magyar, majd meglátjuk!

A III. Kovács László és Zsigmond Vilmos Operatőr Verseny díjátadó gálán az idén 89. születésnapját ünneplő magyar operatőr, Vagyóczky Tibor HSC veheti át az Európai Operatőr Szövetség, az IMAGO „The IMAGO International Tribute Award” díját. Idén először aranygyűrűt is adományoznak, melyet kiemelkedő szakmai munkájuk alapján Krajnyák Péter focus pullernek és Bottyán Marcell segédoperatőrnek ítéltek oda.

Február 7-én, pénteken este 6-kor az IMAGO 11 tagú vezetőségének részvételével a Pesti Vigadó nagytermében rendezik a díjátadót. Korábban már nyilvánosságra hozták, hogy Máthé Tibor, Jancsó Nyika és Szalai András életműdíjban részesül, Hajdú Miklós fővilágosító. Bojkovszky Béla díjat kap, Bille Lászlónak ítélték az idén először kiadandó Kameraman díjat, Kovács Lászlónak pedig a szintén idén létrehozott Fénymegadó díjat.

Vagyóczky Tibor, Kép: sajtóanyag

Az eseményen jelentik majd be hivatalosan azt is, hogy az Európai Operatőr Szövetség, az IMAGO Vagyóczky Tibort a szervezet első magyar tiszteletbeli tagjává választja, továbbá, hogy tisztelete és elismerése jeléül „The IMAGO International Tribute Award” díjjal tünteti ki a neves magyar operatőrt. Vagyóczky Tibor Balázs Béla-díjas művész, egyetemi tanár olyan filmeket fényképezett, mint 1962-ben Keleti Márton filmje, az Esős vasárnap, vagy Banovich Tamás 1967-es alkotása, az Ezek a fiatalok.

Vagyóczky Tibor 2001-2003 között az IMAGO elnöke volt. Akkor készült a Képek készítése: Az európai operatőr század című könyv, mely azóta is a legátfogóbb mű, mely valaha megjelent az európai operatőr művészetről.

A HSC idén első alkalommal adományoz aranygyűrűt  a Magyar Opartőrök Iskolája, a HSC Stábiskola volt diákjainak. Az 512 végzett hallgatóból kiemelkedő szakmai munkájuk alapján először Krajnyák Péter focus puller és Bottyán Marcell segédoperatőr részesülnek ebben az elismerésben.

Kép: Nádorfi Lajos

50 évvel ezelőtt, 1970.január 14-én lettem a Magyar Televízió munkatársa. Munkám során különböző tájakon természeti csodák, rendkívül érdekes személyiségű emberek és lenyűgöző szépségű emberi alkotások vettek körül: több ezer méter magas hegyek, dél-amerikai, ázsiai, európai népek és csodálatos kultúráik, szibériai sámánok, különféle vallási ünnepek, egyszerű, de nagyszerű emberek ugyanúgy, mint a fantasztikus művészek és tudósok. E szavakkal invitálja nézőit Nádorfi Lajos Balázs Béla-díjas operatőr életmű-kiállítására.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.