Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Végigkerekeztünk a fővárosi kerékpársávokon

A tanévkezdés után egy nappal, tegnap a kora délelőtti órákban a Budapesti Közlekedési Központ és a Főváros szervezésében újságírók kerekeztek végig a sokat kritizált, módosítások és átalakítások előtti kerékpársávokon. Csatlakozott hozzánk Ónody Eszter és Nyáry Dia színésznő is.

A Nyugati térről indulva profi kerékpáros idegenvezető segítségével egészen az Egyetem térig csekkolhatták a sajtó képviselői azokat a kerékpársávokat, amelyek jó ideje viták kereszttüzében állnak, s melyről a Főváros még szavazást is indított a sorsukat illetően. A szavazás augusztus 31-én zárult le, melynek eredményeként köztes megoldásként maradnak a kerékpársávok, az autósoknak pedig majdnem teljesen visszaadják az utakat.

Csekkoltuk, mielőtt még megkezdőnek az átalakítások. Fotó: BKK

 

A Blaha Lujza tér és Petőfi-híd között újra két sáv lesz autóval járható, mert kerékpárosok a parkolósávra kerülnek. A Nyugati tértől a Blaháig marad a jelenlegi felfestés némi módosítással, például a csomópontok előtt kialakítunk kétsávos megoldásokat, és a lámpák átállításával is segítjük az autósok haladását” – mondta el lapunknak Rényi Ádám, a főpolgármester kommunikációs vezetője az érintett útszakaszok kétkerekű bejárása után.

Ónody Eszter naponta közlekedik bringával. Fotó: BKK

A budapestiek visszajelzései szerint egyébként további kompromisszumos megoldás lesz még:

  • a Blaha Lujza és a Boráros tér között visszaáll a korábbi 2x2 forgalmi sáv, és itt is a parkolósávokat alakítják át kerékpársávokká,
  • a legszűkebb szakaszokon a kerékpársáv a járdákon halad.

A kommunikációs vezető hozzátette, ugyan tavasszal a járvány hívta életre a biciklis megoldást, - hiszen sokan ódzkodtak a közösségi közlekedés hagyományos formáitól a koronavírus miatt -, de mindez csak előrébb hozta azt az elképzelést, ami Karácsony Gergely Élhető Budapest programjának szerves része is egyben. Azaz, hogy a belváros egyes részein az egyre nagyobb autósforgalmat átformálják.

„A budapestiek szavazataiból az derült ki, hogy a visszaélénkülő autós forgalomban is van a helye a kerékpársávoknak, de ezt támasztja alá az erre fókuszáló reprezentatív közlekedési kutatásunk, valamint az aktív forgalommérésünk is” – magyarázza Rényi Ádám.
Nyáry Dia is szeret kerékpározni. Fotó: BKK

A sok hideget-meleget kapott kerékutakról tehát köztes megoldások születtek. Ahol újból két sávon közlekedhetnek az autók, az érintett útszakaszokon található 400-450 parkolóhelyet a felére csökkentve alakítják ki a járdákhoz közelebb kerülő új biciklis sávokat. A mozgáskorlátozottak és egyéb speciális parkolóhelyeket természetesen meghagyják.

A kommunikációs vezető azt mondja, emellett döntöttek a Nagykörút hosszú távú sorsáról is: több zöldet és élhetőbb körutat szeretnének, hogy ne elmeneküljünk, hanem ismét jó legyen rajta végig sétálni úgy, mint szüleink, nagyszüleink korában. Ezzel elindul egy társadalmi egyeztetés a körút sorsáról, amelyhez az eddigieknél is jóval mélyrehatóbb elemzések készülnek majd.

 


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.