Keringek a fővárosban. Parkolóhelyet keresek. Jaj nekem, ha a célállomásom közvetlen közelében nem találok helyet. A főváros közlekedése ugyanis becsődölt. Úttorlaszok között araszoló autóáradatba újra besorolok, tudva tudván, hogy menekülni nem tudok hosszú utcasorokon át. A főváros sajátos közlekedési rendszerében ugyanis több kilométer hosszú főutakat építettek meg, a balra fordulás egyetlen lehetősége nélkül, vagy úgy, hogy akár 10 egymás után következő mellékutcába ne lehesssen jobbra bekanyarodni. Szívjon a magyar. Az autós meg pláne. Úgy kell neki, miért nem jár gyalog, metrón vagy más tömegközlekedési eszközön! Hányszor mondták nekik, hogy tegyék le autóikat a város szélén, üljenek fel a kényelmes, tágas, tiszta, gyors tömegközlekedési járművekbe, amik gyorsabban elröpítik őket , mint autóik. Mégsem teszik. Akkor úgy kell nekik.
Az utakat akkor építik át és ott, ahol éppen jólesik. Miért is gondolnának a szegény közlekedő, mindig siető emberre, akinek az a mániája, hogy időre rohan valahová, hogy dolgozik, termel, gyermekeket nevel, embereket tart el a cégében? Nem szokás ez nálunk.
Soha egyetlen egyszer sem jutott senkinek eszébe koordinálni az útjavítási munkákat abból a szempontból, hogy az utakon közlekedők folyamatos közlekedését, késedelem nélküli eljutását valahová biztosítsák.
Mikor néhány tüntető egyik reggelen eltorlaszolta az Erzsébet hidat, és emiatt emberek tízezrei nem jutottak el időben munkahelyeikre, tárgyalásaikra, kötelezettségeikre, s a dugókban rekedve jelentős anyagi, erkölcsi és idegi veszteséget szenvedtek el, a média és a politikusok még csak meg sem említették az incidens eme kihatását, mint károkozást. Úgy kell nekik, miért ülnek autóba! Miért nem járnak tömegközlekedési eszközökkel. Azokkal a tisztákkal, kényelmesekkel, jószagúakkal. Tudják, mely elröpít bárhová, azonnal.
De nem is ezért akartam szót emelni. Emiatt már nem is gondolkodom. Megszoktam az emberközpontú, ember szolgálatába álló szolgáltató típusú szemlélet teljes hiányát, az ebbéli analfabétizmust az állami feladatvállalást végző szervektől, intézményektől.
A parkolóórák bevezetése és a parkolási szabályok kialakítása azonban olyan személyektől származhat, akik embertársaik minimális életviteli igényeit sem voltak képesek gondolkodásukba bevenni, mert valószínűleg elvette eszüket, emberiességüket a pénzszerzési vágy. Akármitől is vesztették el azt a tudásukat, hogy nem egyedül vannak a földön, s nem lehet úgy élni, hogy ne hagyjuk élni a másikat, bizonyára ők lennének az elsők, akik e sorokat olvasván felháborodnak. Mert fel sem ismernék már magukat.
Először: alig van már utca Budapest belső kerületeiben, ahol parkolási díj nélkül meg lehet állni.
Másodszor: a parkolóórák rendkívül ritkán vannak letelepítve, tehát a parkolóhely megtalálása után, kifutva már minden időből, egy gyors vágtát is meg kell ejtenie az autósnak, aki ugyebár járhatna akár busszal is.
Harmadszor: a vágtát nem egy parkolóóra távolságban kell csak megtenni, mert az esetek nem is jelentéktelen részében a készülékeket megrongálták, nem működnek. A piros mikuláscsomagot osztó, jól fizetett alkalmazottak viszont egész álló nap, megállás nélkül működnek. Premizálva vannak teljesítménytől függően.
Negyedszer: a parkolóóra a legjobb esetben két órára elegendő parkolójegyet ad. De kezdenek vészesen elszaporodni a csak egy órás tartózkodást engedélyező automaták. Igen. Valakik odafönn megszabják nekem, meddig tartózkodhatok adott helyen, mennyi időm van üzleti tárgyalásra, anyám meglátogatására a kórházban, konferencián való részvételre, bevásárlásra stb. Miért csak egy órát? Miért csak kettőt? Csak. Szívjon az a hülye autós. Miért nem megy metróval vagy villamossal. Tudják: azokkal a tiszta, jó szagú, gyors és sűrűn járó járművekkel.
Ötödször: a parkolójegy megszerzése után még visszavágtázunk az autóhoz, gondosan elhelyezzük a szélvédőn a jegyet, írással felfelé. Nagyon figyeljünk arra, hogy a huzat le ne vigye onnan az autó ajtajának becsapódásakor, mert járhatunk utána kálváriát a nagyhatalmú hatóságnál. Amit azért hoztak létre, hogy az olyan, állandóan a csaláson, a törvények kijátszásában ügyködő emberekkel, mint amilyen te vagy én, elbánjanak. Nem azért, hogy segítsék, hogy minél hamarabban és minél kulturáltabb körülmények között végezze a dolgát a városban, hogy minél könnyebb legyen az élete. Hogyisne. Úgy kell neki. Miért nem jár metróval.
Hatodszor: sikeres parkolásunk után másra sem tudunk figyelni, csak az óránkra. Arra, hogy még a parkolási idő lejárta előtt befejezzük megbeszélésünket, bevásárlásunkat, elrendezzük beteg hozzátartozóink szeretetigényét. Stresszállápotunk garantált. Úgy kell nekünk. Miért nem szállunk fel egy tiszta, kényelmes és gyors villamosra.
És mindezért még fizettetnek is velünk. A parkolásért parkolási díjat, a közlekedési dugókért benzinpénzt, az idegeskedésért éveket az életünkből.
Úgy kell nekünk. Mert hagyjuk, hogy bármit csináljanak velünk, ellenünk.
