Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Veszélyes parlagfüvet enni!

Gyomnövény, nem pedig „új gyógynövény” a parlagfű: elfogyasztása károsíthatja az egészséget, mert olyan vegyületeket is tartalmaz, amelyek sejtmérgező hatását korábban már kimutatták. A Szegedi Tudományegyetem kutatói elsőként vizsgálták meg a parlagfű tartós alkalmazásának veszélyeit. Az eredményeiket bemutató cikk 2017 májusában jelent meg a PLoS One tudományos folyóiratban.

A világ első száz invazív, kártékony és veszélyes növénye közé sorolta a parlagfüvet az Európai Élelmiszerbiztonság Hivatal (EFSA). Ennek ellenére a parlagfüvet egyre többen nem veszélyes gyomnak, hanem „értékes gyógynövénynek” tekintve a hajtását szárazon vagy nyersen különféle betegségek kezelésére és megelőzésére alkalmazzák.

Parlagfű, Kép: wikimedia

Akik a parlagfüvet „ősi gyógynövényként” tartják számon, azok tévesen feltételezik, hogy annak latin neve, az „Ambrosia artemisiifolia” is csodálatos hatásaira utal. Az ambrózia ugyanis a görög mitológiában az isteneknek halhatatlanságot adó eledel. Ám a parlagfűnek semmilyen köze sincs az ógörög istenekhez: nevét Carl von Linné botanikustól az 1700-as években kapta az Amerikából mintegy 100 éve Európába behurcolt, virágporával jelentős allergénnek minősülő gyomnövény.

A parlagfű nem tartozik a korábbi évszázadokban szélesebb körben alkalmazott gyógynövények közé, gyógyászati alkalmazása elsősorban az utóbbi évek, évtizedek divatja. Az ebben rejlő üzleti lehetőséget felismerve több gyártó parlagfűtartalmú termékekkel is megjelent a piacon. Ám a parlagfű hosszú távú fogyasztásának hatását, kockázatait eddig senki sem vizsgálta.

Carl von Linné, Kép: wikimedia

Ezt felismerve a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar és az SZTE Általános Orvostudományi Kar kutatói olyan vizsgálatba kezdtek, amelynek során elsőként tanulmányozták a növény tartós alkalmazásának veszélyeit egy állatkísérletben. Az eredményeiket bemutató cikk 2017 májusában jelent meg a PLoS One tudományos folyóiratban. A szakcikk szerzői, az SZTE kutatói – Kiss Tivadar, Szabó Andrea, Oszlánczi Gábor, Lukács Anita, Tímár Zoltán, Tiszlavicz László, Csupor Dezső – tapasztalataikat közérthető formában a kodpiszkalo.blog.hu oldalon is közzétették.

A parlagfű hosszú távú humán fogyasztásának biztonságosságát megkérdőjelezi az állatkísérletek eredményeként észlelt agy- és vesekárosító hatás. A szegedi kutatók nem állítják, hogy a parlagfűnek a patkánykísérletekben észlelt toxikus hatása embernél is kialakul, de a vegyületek toxikus hatásai általában minőségileg hasonlóak kísérletes állatokban és emberben. A szegedi kutatók eredményeit figyelembe véve kijelenthető: a parlagfű fogyasztása nem tekinthető biztonságosnak egészen addig, míg további, széleskörű toxikológiai vizsgálatok nem támasztják alá ezt.

Több, mint egy millióan szenvednek tőle
Sokan küzdenek a parlagfű miatti allergiával. Ha az érintettek nem készülnek fel időben a megelőzésre, később már csak a tüneti kezelésekre van lehetőség. Lássuk, hogyan?!

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.