Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Vezérőrnagyból újra ápolónővé minősítették a thaiföldi király kedvesét

Az 1932-ben bevezetett alkotmányos monarchia rendszerében megszűnt az uralkodó többnejűsége. A király elődje, a sokáig uralkodott Bhumibol 66 évig volt házas hozzá hasonlóan igen népszerű feleségével, Szirikittel. A három éve uralkodó király, Maha Vajiralongkorn azonban megcsúfolni látszik házának hagyományait.

Az uralkodó 67. évében már negyedik feleségénél tart, majd három hónapja hivatalosan is ágyasának nevezett ki egy nagyon ifjú és nagyon csinos ápolónőt, aki egyúttal mindjárt vezérőrnagyi rangot is kapott a királyi testőrségben. A pár képével az európaiak is megismerkedhettek, mivel a thai király az év nagyobbik részét Bajorországban tölti, a Starnbergi-tó melletti villájában.

A dicsőség és a tábornokság a korábban ápolónőként dolgozó vonzó ifjú hölgynél azonban nem tartott sokáig: nemrég hivatalos közleményben tudatta az udvar, hogy a hölgynek „az uralkodóval szemben tanúsított tiszteletlen magatartása és megosztó törekvései miatt” el kellett hagynia a királyi palotát, és elveszítette vezérőrnagyi rangját.A részletekről a thai sajtónak nincs módja beszámolni, mivel ott szigorú büntetés, 15 év börtön terhe alatt tilos a királyi család ügyeivel bírálóan foglalkozni. Bennfentes értesülések szerint a kegyvesztés mögött az áll, hogy az ifjú szerető elégedetlen volt a másodhegedűs szerepével, és megpróbált Suthida, a király 41 éves, légi utaskísérőből királynővé vált felesége helyébe lépni.

A nő-ügy egyébként csak egyik jele annak, hogyan építi le a király Thaiföld alkotmányos monarchiáját. Úgy módosította már az alkotmányt, hogy egyedül ő férhet hozzá a királyi család óriási vagyonához. Ugyanakkor a hadsereg két alakulatát a fővárosban, Bangkokban, személyes parancsnoksága alá rendelte. A fejlemények mögött az ország ingatag politikai helyzete áll.A festői trópusi ország lakóinak már majd tucatnyi katonai puccsot, mintegy 20 alkotmányt, 30 kormányfőt kellett megérniük. A katonai vezetők, a királypárti elit abban voltak érdekeltek, hogy az uralkodóház ismét központi szerepet kapjon az állam és a társadalom életében a 70 milliós országban. Így bevezették például ismét a régi hagyományt, hogy a király megjelenésekor alattvalói a földre vetik magukat... Az uralkodói család tagjait félistenekként tisztelik, a hadsereg, a monarchia nem érdekelt már abban, hogy a demokrácia fügefalevelével leplezze, ami történik. Minderről hallgatnak a turisták, a külföldi megfigyelők, a politikusok – egy idegen kultúra megnyilvánulásainak tekintik mindezt, ami történik.

(Forrás: Frankfurter Allgemeine Zeitung)

Kép: Damnoen Saduak Ázsiaspecialista

Míg Hollandiában az úszó ház, Velencében pedig a gondola a divat és turistacsodálat tárgya, addig Délkelet-Ázsiában az úszó piac. Számuk ugyan mára – a korábbi több százhoz képest – alaposan lecsökkent, a látvány, az élmény és a gazdag kínálat miatt mindenképp érdemes felvenni a bakancslistára.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.