Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Világhírű előadók, akik dadognak

Ha nem derülne ki a címből, fel se merülne senkiben, hogy olyan kaliberű színészek és énekesek, mint Bruce Willis, Elvis Presley, vagy Marilyn Monroe dadogtak valaha is.

Mi laikusok azt nevezzük dadogásnak, amikor betűket, vagy szótagokat ismétel valaki, ám dadogás az is, ha indokolatlanul hosszú szünet van egy-egy szó előtt, illetve olyan görcs áll be, hogy az illető képtelen bármilyen hangot kiadni. Tehát lányegében arról van szó, hogy a folyamatos beszédre való képtelenség. Ha viccesen akarjuk megközelíteni, nem véletlen, hogy jóval kevesebb nőt érint ez a zavar, mint ahány férfit...

A dadogás általában együtt jár valami organikus okkal, de előfordul, hogy pusztán pszichés tényező váltja ki - ez utóbbi inkább a felnőttkorban kialakuló dadogásra igaz.

Hogy remekül orvosolható, azt láthattuk a Király beszéde című filmben is, és bár Colin Firth pont nem érintett ebben, számos világsztár igen.

Bruce Willis Fotó: Pinterest

Az lehet, hogy John McClane egymaga legyőzi a világot, de Bruce Willisnek egészen 20 éves koráig gondjai voltak a dadogással, ezért általában kerüli az ifjú éveit érintő kérdéseket. A róla szóló életrajzi könyvben viszont erről is beszélt. Eleinte sokat csúfolták, ezért azt a módszert választotta, hogy az osztály bohóca lett, így végre befogadták.

Egykori tanára így emlékszik vissza a kis Bruce-ra: "Amikor úgy döntött, ő is fellép az iskolai ünnepségen, majd' meghaltam, úgy izgultam érte. Először nevetettek rajta, de valami hihetetlen energia áradt belőle és a társai elcsitultak. Amikor mindenki elhallgatott, mondott egy poént, hogy mindenki fetrengett a nevetéstől. Megnyerte őket."

Willis a középiskolában már a dráma szakkör sztárja volt, de csak azután mert színészként próbálkozni, miután egy logopédussal eltüntették a dadogását. A régi időkre így gondol vissza:

A humorérzékem nagy része a dadogásomból származik. Az ember először kínjában röhög. Aztán kifigurázza magát, míg végül felvállalja, hogy dadog. Én is eljutottam oda, hogy azt mondtam: igen, dadogok, de meg tudlak nevettetni. És bejött! Az pedig óriási különbség, hogy rajtad nevetnek, vagy veled..."

Samuel L. Jacksonnak nehéz gyerekkora volt. Szülei eldobták és a színész részben ennek tulajdonítja dadogását. Mindazonáltal hálás is nekik, mert így nénikéjéhez került, aki művészettanár volt és ő terelte a színjátszás felé a kis Samet. Beszédterapeutához is elvitte, aki egészen jól kikezelte Jacksont a dadogásból, de van, amikor előjön.

"Most képzeljétek el, amikor a rendező elkiáltja magát, hogy csapó, én meg ott állok a jelenetben, amiben keményen rá kéne üvöltenem valakire: takarodj innen! De csak azt hallják: ta-ta-ta... Persze nevetek és igyekszem helyettesíteni egy másik szóval, de van, hogy nem lehet... Akadnak ilyen t-napok, de vannak, d/b/r vagy n- napok is. Ez már így marad. És különben is: James Earl Jones dadog, Denzel Wasinghton dadog, ebbe a csapatba tartozni nem is rossz."
Samuel L. Jackson Fotó: Pinterest

Noha a nők körében ritkább a dadogás Nicole Kidman is érintett benne. A mindig tökéletes és magabiztosnak látszó színésznő valójában elképesztően szégyenlős, amit gyerekkorából hoz:

"Amikor kicsi voltam, folyton azon izgultam, vajon képesek-e dadogás nélkül kijönni a számból a szavak. Csak arra emlékszem, hogy mindenki mindig azt mondogatta nekem: Nyugodj meg és gondold át, mit fogsz mondani. De hiába gondoltam át, féltem, hogy dadogni fogok és a szavak inkább bent maradtak..."

Mára már letette ezeket a félelmeket, ahogy rengeteg beszédgyakorlattal a dadogást is.

Nicole Kidman Fotó: Pinterest

 

Marilyn Monroe akár a dadogásról is elhíresülhetett volna. Voltaképpen beszédhibája hozzá is segítette a sztárrá váláshoz, mert híresen búgó 'levegős' hangja annak volt köszönhető, hogy logopédusa egy különleges légzéstechnikával tanította beszélni még kamaszként. Hogy ez mennyire beépült, az nagyon érzékletesen átjön abból a felvételből, ahol Kennedy elnöknek énekel:

https://www.youtube.com/watch?v=OaP5MN9DthM&t=36s

Ha már Monroe, maradjunk a '60-as éveknél és jöjjön a Király, vagyis Elvis, akiről tényleg senki se gondolná, hogy bármilyen zavarral kellett megküzdene a hangok képzésében, pedig  bizony ő is tagja a klubnak. Egy interjúban így beszélt erről:

"Valahányszor izgulok, picit akadozik a beszédem és különösen nehezen tudom kimondani, a 'v' betűvel kezdődő szavakat. Színpadon  ritkán fordul elő, és sosem éneklés közben, inkább csak akkor, amikor beszélgetek a közönséggel. Ilyenkor megállok kicsit, szünetet tartok, majd újra belekezdek, de más szavakat használok. Ez a trükköm. Vagy hagyom a dumát és elkezdek énekelni."

https://www.youtube.com/watch?v=LF5u7b8pAYQ

Ne menjünk el a magyar hírességek mellett se! Tóth Edu, a Showder egyik népszerű stand-uposa szinte abból épített karriert, hogy dadog. Persze a humora se rossz, de dadogása adja az extra fűszert az előadáshoz.

https://www.youtube.com/watch?v=vIj5bH-jklA&list=PLU4YlhnQDLEl210vLvH7BrUZBZ3wP5y-d&index=6

 

A másik a Supernem frontembere, Papp Szabi, aki beszédhibájáról dalt is írt - akárcsak Scatman John. Szabi a Sztárban sztár zsüroraként is nagyon szórakoztató jelenség, bár külön kihívás megérteni amit mond, ugyanis dadogása erős hadarással párosul.  

Papp Szabi Fotó: Tv2

 

Kevesen tudják, de a színészóriás Őze Lajos is dadogott gyerekkorában. Egy logopédus azt mondta neki, hogy huszonegy éves  korára kinőheti, ám ő ezt nem akarta megvárni és naponta több órát gyakorolt, míg végre elhagyta zavaró beszédhibáját.

Őze Lajos Fotó: Pinterest

 

Érdekes módon fia, a szintén színész Őze Áron is dadog. Ő küldetésének érzi, hogy segítsen sorstársain, ezért komoly szerepet vállal a Démoszthenész – Beszédhibások és Segítőik Országos Érdekvédelmi Egyesületében, amelynek elnöke is.

Ez a kis szemelvény csak ízelítő a rengeteg kiválóságból, akik dadogásuk ellenére is sokra vitték. Hiszen a felsoroltakon kívül még őket is érdemes megemlíteni: Anthony Quinn, Lewis Carroll, Emily Blunt, Ed Sheeran, Charlie Sheen, Marc Anthony, Harvey Keitel, B.B. King, Tiger Woods, Charles Darwin, Winston Churchill. 


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.