Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Vörös dögös

A piros az élet színe, a véré és a tűzé. Mindenféleképpen erőt, intenzivitást jelöl. A piros a boldogság, a szerelem színe is.

A piros szivecske a szerelem jelképe lett a vörös rózsával együtt. A vörös haj dögössé, kihívóvá tesz.

A piros egy nagyon érzelmes, gazdag szín. A piros vonzza a tekintetet, mert a vitalitás, az élet jelölője. Mennyivel gusztusosabb egy piros alma, mint egy zöld. A piros színre ösztönösen felfigyelünk, megnézzük, aki pirosban van. Piros ruhát az hordjon, aki állja a fürkésző tekintetet. A piros színű fehér neműk vágyfokozóak, ha igazán erotikus és a kívánatos akar lenni, akkor lepje meg partnerét, öltözzön pirosba a ruha alatt. Nem véletlenül lett piros színű lámpája a bordélyházaknak sem.

Aki pirosban jár, annak van önbizalma és életigenlése. A piros a dinamizmus színe is.

A piros széles körben használt szín a veszély jelzésére, mivel felhívja a figyelmet és gyors döntésre sarkall. A piros lámpa, a stop tábla azt jelöli, hogy meg kell állni, s ha meg akarunk állni, akkor a fékre lépünk, melynek szintén piros a színe.

A piros a háború és az erőszak színe is. Ugyanakkor a bátorságé is. Nem véletlenül van sok ország zászlajában is ez a szín.

A piros világos árnyalatai az élvezetet, a szexualitást, szenvedélyt, az érzékenységet, és a szerelmet jelképezik, míg a sötétebb árnyalatok az erőt, az akaraterőt, a dühöt, a vezetést, bátorságot, vágyódást, rosszakaratot, és haragot sugalmazzák. A rózsaszín a romantikát, a szerelmet, és a barátságot jelzi az embereknek, illetve a nőies tulajdonságokat, a gyengédséget. A barna megbízhatóságot és férfiasságot jelképez. A vörösesbarna a betakarítást és az elmúlást idézi.

A vörös a bikaviadalokhoz is kötődik. Kevesen tudják, hogy a bika nem a piros színre gerjed, hanem a mozgásra.

Vitalitás, élet, egészség, szerelem: ez a piros szín.

Pató Erika

illusztráció:Bortnyik Sándor Vörös gyár


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.