Életforma.hu

KUL-TOUR

Mégsem a Titanic volt korának legnagyobb luxushajója?

A Titanic nevét mindenki ismeri, de kevesebben tudják, hogy két másik, szinte teljesen azonos hajó is épült a múlt század elején. A Britannic az I. világháborúban elsüllyesztett legnagyobb hajóként került a történelemkönyvekbe, az Olympic maga süllyesztett el egy német tengeralattjárót. Akit fogva tart a Titanic, a hajó rejtélyeiről lesz szó ma 21 órakor a Historyn.

Az 1912 áprilisában jéghegynek ütközött és 1500 emberrel a fedélzetén hullámsírba távozott Titanicról gyakran elhangzik, hogy korának legnagyobb óceánjárója volt, de ez csak részigazság. Volt két másik, vele szinte megegyező méretű testvérhajója is. A White Star Line társaság 1907-ben egyszerre három luxusgőzöst kezdett el felépíteni Thomas Andrews tervei alapján, és nem is a Titanic készült el a leghamarabb.

Az Olympic és a Titanic Belfastban. Fotó: wikimedia commons

 

Baljós előjelek ellenére sikeres háborús karrier

Elsőként az RMS Olympicet bocsátották vízre 1910-ben. Pályafutása baljós előjelekkel indult: ötödik útján a Solent-szorosban összeütközött a HMS Hawke hadihajóval, méghozzá annak az Edward John Smithnek a parancsnoksága alatt, aki végzetes útján a Titanic kapitánya is volt. Valószínűleg itt is ő hibázott, de áldozat nem volt. Az Olympicnak csak két rekesze telt meg vízzel, így a baleset tovább erősítette a hitet, hogy a White Star új óriáshajói elsüllyeszthetetlenek. A Titanic tragédiája során az Olympic is fogta testvérhajója SOS-jeleit, de túl messze volt ahhoz, hogy bármit is tehessen. A baleset után a hajót átépítették, magasabb vízzáró rekeszfalakat és több mentőcsónakot kapott, és ezután már tényleg elsüllyeszthetetlennek bizonyult, pedig próbálkozóban nem volt hiány.

Az I. világháborúban a Királyi Haditengerészet csapatszállítóként használta az Olympicet, amely három torpedótámadást is túlélt. Sőt 1918 májusában ellentámadásba lendült egy német tengeralattjáróval szemben, miután sikeresen kitért annak torpedója elöl: a kapitány az U-103 felé fordította a 46 ezer tonnás hajót, teljes sebességre kapcsolt, és valósággal szétszakította támadóját. Az Olympic összesen 201 000 civilt és katonát szállított el úti céljára veszteség nélkül a háború alatt. Utána pedig 430 ezer utast, köztük olyan hírességeket, mint Charlie Chaplin, Marie Curie és Sir Arthur Conan Doyle. Végül 1935-ben leselejtezték és szétszerelték, berendezéseinek egy része a White Swan nevű szállodában ma is látható.

 

A Britannic. Fotó: wikimedia.commons

 

Tragédia a Földközi-tengeren

A másik testvérhajó pályafutása jóval rövidebbnek bizonyult. A Britannic még épült, amikor a Titanic elsüllyedt, ezért már az építés során megerősítették acéllemezei szegecselését. A legenda szerint a nevét is megváltoztatták, eredetileg Giganticnak keresztelték volna, de ez túl fellengzős névnek hatott a szerencsétlenség után. A Britannic 1915-ben készült el, és a Királyi Haditengerészet rögtön lefoglalta kórházhajónak. A hajótest oldalát fehérre festették, és három vörös kereszt is rákerült. A hajó több mint háromezer sebesült brit katonát szállított haza a Dardanelláktól a Földközi-tengeren. Hatodik útja azonban egyben utolsó is lett.

Fotó: Pinterest

1916. november 21. reggelén a görögországi Lemnosz szigeténél óriási robbanás rázta meg a Britannicot. Lehet, hogy aknára futott, lehet, hogy német torpedó találta el. Hat rekeszbe tört be a víz - részben a nyitva felejetett hajóablakokon -, és a megerősített konstrukció dacára elsüllyedt. A Titaniccal ellentétben volt elegendő mentőcsónak, így a fedélzeten tartózkodó  1068 főből 1038 megmenekült. A 30 áldozat akkor vesztette életét, amikor a tat kiemelkedett a vízből, és két rosszul leengedett mentőcsónakot bedarált a még forgó hajócsavar. A száz méter mélyen nyugvó hajót 1975-ben Jacques-Yves Cousteau találta meg.

Magyarok a Titanicon

A Titanic 33 magyar állampolgárságú utast szállított, de kivétel nélkül mindannyian horvát és bosnyák nemzetiségűek voltak. A mai ismereteink szerint egyetlen magyar származású áldozata volt a Titanic 1912-es tragédiájának: Weisz Lipót, aki 1875-ben Veszprémben született, de 19 éves korában Angliába emigrált, és már brit állampolgárként szállt fel a hajóra feleségével és minden megtakarításával, hogy Kanadában kezdjenek új életet. Az előző évben Montréalban kapott munkát kőfaragóként, és feleségéért ment vissza Angliába. Eredetileg a Lusitaniára volt jegyük, de szénsztrájk miatt áttették őket a Titanic másodosztályára.

 


Spanyolul utazni egészen más – Hogyan teheti élvezetesebbé az utazást a nyelvtudás?

Spanyolul utazni egészen más – Hogyan teheti élvezetesebbé az utazást a nyelvtudás? 

Van az utazásnak egy olyan pillanata, amikor a repülőgép leszáll, kilépünk a terminálból, megérezzük a melegebb levegőt, meghalljuk a körülöttünk beszélő emberek hangját, és hirtelen minden egy kicsit másnak tűnik.
Jane Austen élete és munkássága

Jane Austen élete és munkássága 

Jane Austen neve ma is sokak számára ismerősen cseng.
Egészségügyi problémákról értekezik a Bëlga és Janklovics Péter a közös dalukban

Egészségügyi problémákról értekezik a Bëlga és Janklovics Péter a közös dalukban 

A Mulatozin Forte című új szerzemény felöleli a mulatós, a lakossági techno és a dubstep műfajait, egy kislemeznyi szöveget tartalmaz és sok problémára kínál megoldást. A több mint 7 perces monstre trackben Tokyo, Bauxit és Még5 mellett Janklovics Péter humorista is vendégszerepel, és közösen is előadják a dalt szeptember 12-én, a Budapest Parkban. 
Megjelent Bojár Iván András új könyve: A Tisza áradása – A rendszerváltás rövid története

Megjelent Bojár Iván András új könyve: A Tisza áradása – A rendszerváltás rövid története 

Bojár Iván András legújabb kötete, A Tisza áradása – A rendszerváltás rövid története egy rendkívüli politikai és társadalmi fordulat krónikája.
Bor, zene, szeretet és tűz – egy különleges fesztiválon

Bor, zene, szeretet és tűz – egy különleges fesztiválon 

Június 6-án kerül megrendezésre a nyári LOVE Fesztivál, ami idén a Be Massive Horizon és a Haraszthy Pincészet kollaborációjából jön létre.
Kulturális élmények a mindennapokban

Kulturális élmények a mindennapokban 

A mindennapok ritmusa gyakran beszűkül a munka és az otthoni teendők közé, pedig a kulturális élmények könnyen beépíthetők a hétköznapokba is.
Nagy tér, nagy élmény – miért szeretjük az aréna koncerteket?

Nagy tér, nagy élmény – miért szeretjük az aréna koncerteket? 

Kevés dolog képes annyi embert megmozgatni és ismeretlenül is öccsekovácsolni, mint egy hatalmas koncert.
Itt a nyár, indul a koncertszezon!

Itt a nyár, indul a koncertszezon! 

Végre magunk mögött hagyjuk a morózus, hideg telet és a szeszélyes, szeles tavaszt, és megérkezik minden rocker kedvenc évszaka, a nyár. Vele együtt érkeznek a koncertek, a fesztiválok, és badarság lenne tagadni, hogy a nyomukban ott jár a hőség, a porfelhő és az izzadás.
Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson

Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson 

„A lélek beköltözik abba, amit csinálsz – tartja a hawaii őslakók mondása. Mi ennek szellemében építjük évről évre a Kincsek Völgyét, hogy akik ellátogatnak hozzánk, valódi kincsekkel és valódi élményekkel távozzanak” – vallja Timár Zsuzsanna és férje Tímár Tibor, akik megálmodták és megvalósították a nem mindennapi oázist.
Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa

Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa 

Újra Magyarországra érkezik a pápa.