Bauhaus cikkek

Budapest100 - hogyan tud egy város a traumák, így egy pandémia után újra talpra állni?
Tizenegyedik éve szervezi a KÉK – Kortárs Építészeti Központ a Budapest100 a nyitott házak hétvégéjét. Ilyenkor az érdeklődő idegenek előtt megnyílnak a budapesti épületek kapui. Idén az Újratervezés a központi téma, a szervezők olyan történelmi korszakokat kerestek, amelyek párhuzamba állíthatók a pandémiával és a lockdown-nal. Mindezt az első és a második világháború utáni évek építészetében találták meg. A Civil Negyedben ezen a héten Szőke Tímeával, az esemény projektvezetőjével beszélgettünk.

Tel Aviv, a Bauhaus kedvelőinek Mekkája
Cikkünk születésekor még javában zajlott Izrael és a Gázai övezetet uraló terrorszervezet, a Hamasz öldöklő rakétaháborúja, így a szerző gyakran elbizonytalanodott írás közben, vajon tényleg az ajánlott úti célok között érdemes-e szerepeltetni Izraelt. Az írás végére azonban éppen akkor került pont, amikor megszületett a két fél között a tűzszünet. Így talán elhárult a legfőbb akadály az elől, hogy az Életforma bakancslistájára felkerüljön a közel-keleti ország. Ugyanakkor rendhagyó ajánlattal állunk elő: nem az ókori műemlékekre hívnánk fel a figyelmet, sokkal inkább Tel Aviv 20. századi modernista építészetére. Irány tehát a "Fehér Város"! Utazz velünk – Izraelbe!