Költség cikkek

Venni vagy bérelni?
Szinte mindenki, aki önálló életet kezdene, más városba költözne, esetleg környéket, lakástípust váltana, döntés elé kerül, mi éri meg jobban: lakást vásárolni vagy bérelni? Mindkét lehetőségnek kétség kívül van előnye és hátránya, ezért az OTP Ingatlanpont szakértője egy átlagos budapesti lakás példáján, szigorúan pénzügyi szempontok alapján, kiszámolta, hogy hosszútávon melyik választás éri meg jobban a jelenlegi gazdasági környezetben.

Ugrott a királylány, de nem nagyon
Inkább vásárolnak, mint varrnak a szülők. Állatos jelmezt vesznek fel idén farsangkor a gyerekek legszívesebben. A második helyen a hercegnős, tündéres ruhák állnak. Ezután jönnek a foglalkozásokat megjelenítő öltözetek, majd a szuperhősök. Egy friss felmérés szerint a szülők legfeljebb 2-3 órát szánnak a jelmezekre, és ebbe a kölcsönzés vagy a készítés is beleszámít.

Durrantsunk be, de mivel és hogyan
Hogyan tudunk a legokosabban fűteni? Mi kerüljön a kazánba: fabrikett, szén vagy fa? A fűtési szezon kellős közepén, ám az első igazán hideg napokat követően az építőanyagok forrását jelentő centrum szakértői ezúttal azt vizsgálták meg, kinek a zsebében marad a legtöbb a tél végére?

Manzárdból startolnak az ifjak?
A 18-34 év közötti dolgozó fiatalok 43,9%-a lakik egy háztartásban szüleivel Magyarországon az Eurostat friss adatai szerint. Az okok szerteágazók: egyesek anyagi, mások érzelmi indokok miatt maradnak szüleikkel. Sokan köztes megoldást választanak: külön lakrészt választanak le, vagy a tetőteret építik be. Kevésbé ismert, de ehhez az állam is nyújt támogatást. Egyébként tudjátok mi a különbség a nyeregtető és a sátortető között?

Te inkább csinálod, vagy szereted a fesztivált?
Az utóbbi időkben egyre többen vesznek részt valamilyen fesztiválon, ez a lakosság több mint felét jelenti. Akik nem járnak, azok közül is sokan ismerik a legnevezetesebbeket. De iskolai végzettségtől, életkortól.régiótól és persze anyagi helyzettől is függ, ki hányszor és melyiken vesz részt.