Életforma.hu


Super Mario már 35 éves, de a kor nem fogott rajta

Super Mario már 35 éves, de a kor nem fogott rajta 

Harmincöt évvel azután, hogy a Nintendo Entertainment System Japánban piacra dobta az első Super Mario videó játékot, a cég – a kerek évforduló tiszteletére – rengeteg Mario játékot tervez kihozni, köztük régi klasszikusok újraszerkesztett verzióját, de teljesen friss fejlesztéseket is.
A fiúkat nagyobb veszély fenyegeti az interneten?

A fiúkat nagyobb veszély fenyegeti az interneten? 

Elkezdődött a suli, a szülőknek pedig fel kell készülni arra, hogy gyerekeik több időt töltenek majd az interneten. Egy kutatás szerint a 8-16 év közötti lányok inkább chatelnek, míg a fiúk játszanak a neten. Ez utóbbi azonban függőséget is okozhat...
Számítógépes játékok segítik az egészség megőrzését?

Számítógépes játékok segítik az egészség megőrzését? 

Több amerikai kutatás is bizonyítja, hogy egyes számítógépes játékok jó hatással vannak az egészségre. Éppen ezért most egy kampány keretében a nagyszülőket arra szeretnék rávenni, hogy ne ítéljék el kapásból unokáikat, ha a gép elé ülnek.