Szeress, és hagyj békén!

Világra jött. Számodra ettől a pillanattól elkezdődik e világi nevelése és gondozása. Talán nem is sejted, hogy mennyi tapasztalattal és képességgel érkezett. Már magzatkorában szünet nélkül érzékelt téged, a szívdobogásod, a szöveteid rugalmas nyomását, a járásod ringatózását és minden hangulatváltásodat. Hozzád, az anyjához kötődik majd legjobban az első hat hónapban, életének talán legkritikusabb szakaszában.

Megfigyelések szerint minden anya szinte kivétel nélkül úgy veszi ölbe a gyerekét, hogy annak feje a bal karján nyugodjon. Amikor a síró gyerekkel fel s alá sétálnak, éppen a szívdobogás ritmusára, körülbelül hatvanszor teszik meg ezt a mozgást. Ezzel önkéntelenül is ugyanazokkal a hang- és mozgásingerekkel nyugtatják meg a csecsemőt, amelyek a méhen belüli a biztonságukat jelentették.

Az első félévben az anya az a személy, aki nemcsak kielégíti a gyerek szükségleteit, de aki testének melegével, szívének dobogásával nyugtatja és védelmezi. Ő pedig mosolyog rá, tőle vár segítséget, keresi az elismerését és megértését. Ilyenkor éli át először az elhagyatottság félelemét is, ha időnként magára marad, és nem látja védelmezőjét.

Az a szülő, aki ebben az időszakban nem veszi fel a gyerekét abban a hitben, hogy elkényezteti, súlyos hibát követ el. Az első hat hónap ugyanis az úgynevezett érintkezési ingerek felfogására alkalmas szakasz, amely nagyon felelősségteljes függőségi viszonyt is jelent. A gyereknek szüksége van ilyenkor egy vagy két emberre, akitől a megerősítéseket, dicséreteket, megértést megkapja, hogy önbizalma, egészséges önértékelése és pozitív élménye kialakulhasson.

A harmadik életév végén aztán az anyától kapott és megtanult szeretetkinccsel a tarisznyájában elindul világot látni. Ez az első leválási időszak, a „tegyél le” ideje, amikor a kortársi érzelmi kapcsolataiban az anyjától kapott szeretetmuníciót osztja szét az azonos és különnemű társak között. Ez a leválás törvényszerű, és a gyerek–szülő érdekében történik. Persze ez nem azt jelenti, hogy a gyerek megszűnik szeretni az anyját, csupán társas érdeklődése a családtól más csoportokra tevődik át. Az új tájékozódás sikere érdekében mint egy mesehősnek, le kell győznie a család visszahúzó erejét.

Az a gyermek, akinek anyjához való függőségi viszonya három éves kor után is egészségtelenül erős marad, valószínűleg nehezen illeszkedik be a kortársközösségbe, később pedig baráti és párkapcsolatok kialakítására is kevésbé lesz képes. A szülő visszavonulása csak látszólag ellentmondásos. A gyerek mindazt, amit a családban megtanult, más társas kapcsolataiban is kamatoztatni tudja.

A korai esztendők meleg és harmonikus kapcsolata során a gyerekbe mélyen, csaknem kitörölhetetlenül belevésődik a család alapvető norma- és értékrendszere, s így a későbbiekben maga is törekedni fog arra, hogy ő is hasonló szabályok, elvek alapján éljen.

„Ölelj magadhoz”, „tegyél le”, hagyjál békén” – ez a szülő és a gyerek kapcsolatának három fontos, eltérő, de mégis szervesen kapcsolódó szakasza – állítja Ranschburg Jenő. A szakaszosságnak és a korábbi élmények továbbélésének legszebb bizonyítéka, hogy amikor a serdülőkorban elérkezik a „hagyj békén” időszak a szülőhöz való viszonyban, ugyanakkor elkövetkezik az „ölelj magadhoz” szakasz is. De ennek tárgya többé már nem az anya….