Vajon miért lesz agresszív a felnőtt?

„Amikor majd a gyermeket szeretettel és nem félelemmel nevelik, akkor fog az emberiség igazságban és nem erőszakban élni. Amíg a gyereket a nevelő fenyegetése és az apa botja vezérli, addig az emberiséget a rendőr gumibotja, a börtön félelme és a hadseregek és hadihajók általi lerohanás pánikja uralja.”
Borisz Szidisz (1919)

Kína, India, Olaszország, Kenya, a Fülöp-szigetek valamint Thaiföld szolgált a kutatás helyszínéül, ahol 6-17 éves gyermekeket és édesanyjukat kérdezték ki arról, milyen gyakran részesítik a gyermekeket testi fenyítésben és hogy szerintük más családokban milyen gyakori a verés. A kutatók felmérték a gyermekek agressziójának és szorongásának mértékét is.

A felmérés alapján a testi fenyítésben a kenyai anyák járnak az élen – ez alátámasztja a gyerekverés Afrikában általános gyakorlatát. A sort Thaiföld zárja, ahol a buddhizmus hatására csak ritkán alkalmaznak erőszakot.

Hogy miként viszonyulnak a gyermekek a veréshez, az függ attól is, mennyire bevett szokás a testi fenyítés. Ha a barátait is hasonlóképpen fegyelmezik, kevésbé éli meg személyre szóló büntetésként – ha viszont azt tapasztalja, hogy barátait nem, csak őt verik, vagy nagyon rossznak hiszi magát és szorongóvá válik, vagy megutálja a szüleit.

A verés társadalmi megítélése tehát megváltoztatja a testi fenyítés és a szorongás, illetve agresszió közti összefüggést: Kenyában a leggyengébb a két jelenség közti kapcsolat, ahol a fizikai büntetés társadalmilag elfogadott.

Amerikában és az európai kultúrában a testi fenyítés kérdése ellentmondásos: annak ellenére, hogy a gyermekek verését elítélik, mégis sokan élnek az erőszakos fegyelmezéssel.

Egy magyarországi felmérés szerint az anyák 19%-a verte már meg a gyermekét saját bevallása szerint! A pofont a megkérdezettek 70 százaléka találta elfogadható nevelési eszköznek. Elgondolkodtató.

„Minden testi fenyítés vagy „náspángolás” erőszakosan megtámadja egy emberi lény teljességét, integritását. A hatás örökre megmarad az áldozat lelkében és személyiségének megbocsátást nem ismerő részévé alakul: hatalmas csalódás, mely ellenségessé teszi őt és később a mások elleni erőszak formáivá alakul. Minél hamarabb, minél többen megértjük, hogy a gyerekek irányába a szeretet és a kedvesség az egyetlen alkalmas viselkedés. A gyerek ezáltal válik olyan kedves emberré, amilyent maga is megtapasztalt. Ezt meg kell érteni a gondviselőknek.”
-Ashley Montagu, Antropológus.