A szabadság madarának halála

 „Madár voltam álmomban, fenn az égen daloltam”- cseng a fülemben a gyönyörű dal újra és újra. Nappal és éjszaka is. Néha még álmomban is megszólal.

Gyakran vannak zuhanós álmaim. Igen, erre valószínűleg a bizonytalanságommal válaszolnának a nagy álomfejtők. Nekem mégis a zuhanás gyönyörűsége marad meg az álomvilágból, a torkomban dobogó szívem lüktetése, ahogy a belsőm szinte nekifeszül a tüdőmnek.

Tudom, értem az álom üzenetét. Mindig is vágytam a függetlenségre, mindig is vágytam a szabadságra, az elszakított kötelek látványára; az érzésre, ahogy leválnak csuklómról, bokámról a hurkok, és könnyedén szabadulok fel a magasba.

Magasra törni, magasabbra emelkedni- egyetemes emberi vágyunk. Eiffel toronnyal vagy felhőkarcolókkal, léggömbbel vagy űrhajóval. Van, aki csak álmokkal.

Hiszem, hogy ősidők óta belénk van kódolva

Az olimpiai játékok mottója is három szó köré épült, s ezek között van a magasabbra vágyás ígérete is, a gyorsaság és az erősség mellett.

Ikarosz-komplexus, írja erről Csíkszentmihályi Mihály. A test határainak meghaladása valami földöntúli öröm és mámor forrása a határsértő, a bizonytalanba tévedő ember számára. Ősi mítoszok mesélnek erről.

Az athéni ezermester, Daidalosz és fia, Ikaros Krétáról vágyván szabadulni, madártollakból készítenek szárnyakat maguknak, hogy legyőzzék a tengerek szabta határokat.

Még indulás előtt elhangzik az atyai parancs, mely óvja a fiút a szélsőségektől, s arra inti, hogy mindig középre tartson. Ne repüljön se a tengerhez, se a Naphoz közel, mert ez vesztét fogja okozni.

A zabolátlan fiú azonban megérezve a repülés mámorát, az ég felé tört, s túl közel került a tűző Naphoz. A tollakat összetartó viasz megolvadt, a tollak lehullottak…s Ikarosz hamarosan a tengerbe veszett.

Fájdalmasan ismerős történet, talán sokunknak. Itt már nem csak saját határaink szétfeszítéséről van szó. Itt már az apa által szabott zsarnokinak tűnő korlátok lerombolása a cél.