„A világ vége azért késik, mert egyelőre túl drága…”

Milyen jó is lenne, ábrándoztam, ha csak úgy élhetnék gondtalanul, bele a nagy világba és csak a szeretteimmel és a szerelmemmel törődhetnék…Vágyálom, legyintettem és belevetődtem nagy sóhajjal kedvenc fotelomba, majd kezembe vettem Müller Péter könyvét, az Örömkönyvet.

És vajon hol ütöttem fel? Hát persze, hogy a pénzről szóló résznél. Megfontolandó örök igazságokat olvastam ezeken az oldalakon. Aztán úgy döntöttem szemezgélve az okosságok között, megosztok néhányat önökkel is:

" Figyeld meg az emberek arcát: ha pénzről esik szó, elkomolyodnak. Idáig lehetett fecsegni, tréfálni, de ha arról van szó, hogy mennyi pénzt kapnak, s főleg, hogy mennyit adnak, elkomolyodnak.

Ez most nem játék. Nem érzelmi kérdés. Ez most élethalál ügy.

A szívük hevesebben kezd dobogni. Izgatottak lesznek. Életük sorsdöntő pillanathoz érkezett.

Művészet, irodalom, szépség, boldogság, jó szó, derű, gyermekmosoly, de gyakran egy barátság és egy jó szeretkezés is hirtelen messzire szalad, ha szóba jön a pénz.

Ha valaki egy másik bolygóról csöppenne ide, csodálkozva tapasztalná, hogy az itteni emberiségnek egyetlen valós eszméje van: a pénz.

Nemcsak a létfenntartáshoz, hanem a tudáshoz, a műveltséghez, a valláshoz is pénz kell. A sporthoz, a szépséghez, a jó közérzethez, a gondtalan örömhöz, a ruhához, az élelemhez, de gyakran a szeretkezéshez és az imádsághoz is sok-sok pénz kell.

Nem lehet meghalni, mert drága a temetés.

Néha a haldokló visszatartja a halálát, nehogy költségbe verje rokonait.

Kiszámították, hogy az embereket azért érdemes egészségben tartani, mert a betegségük sokba kerül.

Betegnek lenni: ráfizetés. Halottnak lenni: még nagyobb.

De a legköltségesebb mulatság a boldogtalanság. Egy boldog embernek nem kell más, csak egy kisfröccs. Néha még az se. Csak ül, nézi az eget, és boldog.

De egy boldogtalannak mindig hiányzik valami; hiába vásárol, utazik, költ – semmi sem vigasztalja. Sok pénzt szór el, s ettől még boldogtalanabb lesz.