Amit anyáink nem tanítottak meg!

Az én generációmat nemigen tanították meg főzni. Ha szükség esetén megtanult, az azért volt, mert a mama vagy a nagymama jól főzött, és volt kitől ellesni, utóbb esetleg megtanulni. De ez csak nagyon utóbb volt, mert minket nem háztartásra készítettek fel, hanem arra, hogy a társadalom mi mindennel könnyíti meg a dolgozó nő munkáját, u.m. fridzsider, porszívó, parkettkefélőgép, Patyolat és a Mirelite.

Nem tanítottak meg spejzt fenntartani és berendezni, csak raktározni, mert a hiánygazdálkodásban az ember mindent akkor vett meg, amikor kapható volt és nem akkor, amikor szüksége lett rá, mert akkor nem volt kapható. Ezen okból kifolyólag a mai napig azon kapom magam, hogy ha tetszik valami, kettőt veszek belőle, hátha már nem lehet majd hozzájutni.

Nem tanítottak meg befőzni, libatöpörtyűt készíteni, savanyút eltenni. Ott – volt – a Közért.

Nem tanítottak meg önállóan élni, mert a saját lakás elérhetetlen vágyálom volt. Nem tanítottak meg gazdálkodni, lásd mint fent, továbbá, mert a legjobb gazdálkodás pl.a szocializmus évtizedeiben az volt, ha az ember jól eladósodott az államnak, mivel a kamatok és a kedvezmények mai szemmel elképesztőek voltak. Ma is fizetjük az árát. Akkor is, amikor nyakló nélkül vásárolunk részletre.

Nem tanítottak meg arra, hogy az ember csak a párjához hűséges, a munkahelyéhez nem – ellenkezőleg. Rossz lecke volt.

Nem tanítottak meg tőzsdézni, adóbevallást készíteni, autót vezetni, külföldre utazni, valutaárfolyamokat figyelemmel kísérni. Nem képeztek ki az elektronikára, a bútorszerelésre, az alkudozásra – a számítógépről már nem is beszélve.

Mindez miért női princípium? – teszi fel jogosan az olvasó a kérdést. Nem is az, csak annyiban, amennyiben a fontos gazdasági döntéseket – szoruljon az egy mégoly kicsi háztartás keretei közé is – legalább annyi, ha nem több, nő hozza meg, mint férfi. Az egyensúly kedvéért meg kell jegyeznem: kötni, horgolni megtanultam, csak rondán, akárcsak az anyám, stoppolni viszont a hitvesem tud, de minek.