„Bocsásd meg a főnöködnek, ha néha vétkezik!”
Azt mondják, az érzelmi intelligencia előbb-utóbb profitot terem. Ezért akár leordítod, akár megsimogatod a beosztottad fejét, nem árt előre tudni, hogy melyik milyen reakciót vált ki belőle. Ennek kitapasztalása egy kis plusz munkával jár az amúgy is őrülten rohanó irodai életben, de megéri…
Mindenkit más inspirál: van, aki a dicsérettől, van, aki dorgálástól indul be. Ezt, mint ahogy a tanároknak is tudniuk kell (legalább is illene még gimnáziumi és általános iskolai diákok esetében), a főnököknek sem árt észben tartani.
Hogy miért? Mert a nagy cél, azaz a hatékony csapatmunkát kísérő siker, enélkül elérhetetlen. Végül is azért főnök a főnök, hogy kézben tartsa egy vállalat, cég ügyeit, amiken beosztottaival együtt dolgozik. A nagyobb irodák főnökei általában a beosztottak közt szétosztják egy nagyobb projekt mikro-egységeit, így rájuk már „csak” a kész részek egésszé rendezésé vár. Na de ahhoz, hogy az egész valóban egész legyen, a részeknek is stimmelniük kell, és ehhez nem árt kicsit átlátni a „piti” feladatokon güriző munkatárs szerepén.
Mert hát ő is emberből van. Lehet valaki a világ legszorgalmasabb embere, de ha érzékeny típus, és úgymond a dicséretre „bukik”, a vele szemben tanúsított türelmetlenség és igazságtalanul nagy szidalmazások úgy leblokkolhatják, hogy még azt se fogja tudni jól megcsinálni, amit normál körülmények közt a kisujjából rázna ki. Ugyanez érvényes viceversa. Van, akinek kell az „alázás”, ahhoz, hogy kihozza magából a maximumot. Ha valakiben ott bujkál a „na majd én megmutatom, mit tudok” mentalitás, akkor nosza rajta, hozzuk ki belőle, amit tud.
De a piszkálásnak, noszogatásnak, lehordásnak van határa még azoknál is, akik a düh motiválta produktivitás képviselői. Akármelyik típusba is tartozzon a kolléga, néha nem árt megdicsérni! Ezek lehet, hogy alapvetések, de könnyű abba a hibába esni, hogy másokon verjük le a magunk feszültségét, pláne, ha az illető nincs velünk olyan nexusba, hogy visszaüthessen.
Ez megeshet egyszer-kétszer, hiszen a főnök is ember (talán meglepő, de még a legmegszállottab workolic is), de hosszú távon nem kifizetődő. Érzelmi ráhatásokkal terrorizálni a körülöttünk, pontosabban nekünk dolgozókat nemcsak hogy durva, de egyenesen ostoba dolog. Ennek ellentétje viszont, azaz érzelmi ráhatásokkal bizalmat ébreszteni bennük annál hasznosabb.
Hozzászólás zárolva.